Falra hányt borsó, pofon a sz@rnak, szubjektív vélemény

Szónoklatok Ninivének

Habár láthatatlan, ezt látni kell

2010. szeptember 11. - fpj

Láthatatlan kiállításon jártunk. Vezetőnk Elemér volt, ezúton is köszönjük neki a felejthetetlen élményt.

Budapesten, a Népligetben van a Láthatatlan kiállításnak otthont adó épület. Amikor belépünk, még láthatjuk, hogy milyen tárgyak vesznek körül minket, így rácsodálkozhatunk egy csomó olyan tárgyra, ami a vakok számára teljesen hétköznapi, de egy látó hiába is nézi, nem érti. Itt végre megérthetjük azt is, hogyan is működik a Braille írás. Na nem mintha aztán csak egyetlen betű erejéig is tudnánk ezek után képet alkotni a kitapintott pöttyökből...

A második kör már a sötétben zajlik... Vezető segítségével beléphetünk a teljes sötétség birodalmába, ahol az érzést csak fokozza az, hogy nincs a szemünkön kendő, sem sötét szemüveg. Valóban a teljes sötétségbe lépünk be, ahol igaz a mondás, hogy az orrunk hegyéig sem látunk. Itt könnyű igazán belenyúlni véletlenül a szemünkbe!

Habár a szervezők igyekeztek minden életszituációt bemutatni, ezt azért nyilván nehéz a négy fal között. Habár zavaró lehetne, hogy az erdő-mező scenárióban halljuk, amint valaki átviharzik a szobán és befelé és kiféle is becsukja maga mögött a kopottas furnér ajtót, valójában megsokszorozza a vakság élményét a tudat, hogy egyrészt a megfelelő rutinú vakok gyakorlatilag futólépésben közlekednek ismerős terepen, másrészt hogy úgy kerülnek ki a szobán átsuhanva, hogy ők pontosan tudják mi hol vagyunk, míg mi csak a csattogást és ajtócsapódást halljuk. Fordított világ ez...

Vezetőnk, Elemér, már felnőttként, mérnökként vakult meg, egyik napról a másikra, egy betegség kapcsán. Életvidám, kellemes társalgó partner, ha egy kicsit szabadszájú is. De valószínűleg csak én vagyok finnyás erre, a kurva életbe is.
A mintegy 40 perces séta a sötétben végül majd két órás lett, a végén leültünk a sötét büfébe, és nagyon jól elbeszélgettünk. Érdekes volt "látni" igazolódni a pszichológiai megfigyelést, hogy ha az emberek nem látják egymást, sokkal őszintébbek. Már csak ezért a beszélgetésért megérte, hogy megismerhettünk egy vak embert, akit őszintén lehetett kérdezni, és aki őszintén válaszolt.

Köszönjük Elemér!

Mindenki más:irány a kiállítás!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ninive.blog.hu/api/trackback/id/tr306655035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.