Falra hányt borsó, pofon a sz@rnak, szubjektív vélemény

Szónoklatok Ninivének

Kitérő a főváros közlekedése irányába

2012. augusztus 15. - fpj

Van némi rálátásom a főváros közlekedésfejlesztési politikájára, és sajnos a tapasztalataim nem túl jók. Mint máshol is, itt is voltak jó ötletek és kezdeményezések, de azok rendszerint elbuktak a politikán. Ebből szemezgetek, és teszek néhány egyszerű javaslatot. Apropóm egy régi ötletem kifacsart feltűnése a sajtóban: a BKK részben egyirányúsítaná a rakpart egy részét.

Már öt éve, hogy komoly, kidolgozott tervet készített a főváros szakirányú cége a belvárosi behajtás korlátozásáról, egybekötve egy automata forgalomszámláló és ellenőrző kamerarendszer kiépítésével. A bekerülési költség 1-2 év alatt megtérült volna, pláne ha az amúgy kiépített és automatizált rendszert kis fejlesztéssel alkalmassá tették volna a lopott vagy körözött járművek azonosítására, illetve a sebességmérésre. Mindebből annyi lett, hogy azt legalább sikerült nagyjából jól leszabályozni, hogy a tranzit teherautó forgalom elkerülje a Hungária körúton belüli városrészt. Az M0 Észak budai szakaszának hiánya sajnos csak részben engedte megvalósulni a tervet, de ez is egy eredmény volt. Igaz, ezzel pont egy olyan városrészből nem sikerült kitiltani ezeket a böhöm teherautókat, ahol amúgy is kritikus a közlekedés (Óbuda, Békásmegyer, Szentendrei út, Vörösvári út). A teherfuvarozók persze őrjöngtek, hogy ez micsoda pluszköltség nekik, hogy kerüljék meg az egész várost az M0-án, amely ráadásul több szakaszán kifejezetten balesetveszélyes és lassú.

rakpart.jpgSzerény személyem már ekkor javasolta, hogy a budai és pesti rakpartot is egyirányúsítani kellene teljes hosszában, valamint meghosszabbítani a Lágymányosi – Megyeri híd közti részre mindkettőt. Pesten É–D, Budán D–É útirányt megadva, kifejezetten az átmenő forgalom számára. A hidak közül pedig a két végpont mellett az Erzsébet hídra és a Petőfi hídra engedni (vagy kialakítani) a felhajtási lehetőséget. 

Ezzel a megoldással évente tizedére lehetne csökkenteni a rakpartokon bekövetkezett közlekedési balesetek számát (irányonként 2-2 zárt sáv jönne létre), egyúttal a természetes szélcsatorna mentén lévő útvonalon, amely emelkedőktől, lassító szakaszoktól mentes, valamint jóval rövidebb az elkerülő M0-nál, jelentősen csökkenteni lehetne a főváros kipufogógáz szennyezettségét, amely az áthaladó teherforgalomból adódik.

bugyikekbusz.jpgBKV gondjai is előtérbe kerültek, megint. Legújabb ötlet a bugyikéken érkezett használtbuszok színének általánossá tétele mind az 1200 BKV buszon. Persze fokozatosan, ami azt jelenti, hogy a következő 5-10 évben 3-5 különböző színű BKV busz fog gurulni a fővárosban. Azon túl, hogy az egykor oly harcos VEKE szóvivő most BKK vezérigazgatóként nem törődik a köz véleményével - sem a VEKE véleményével - az indoklás az igazi kommunikációs csemege: "a kevésbé tájékozott utasok most nehezen tudják eldönteni, melyik szolgáltató busza futott be, ha épp egy olyan megállóban állnak, ahol Volánbusz vagy turistabusz is megáll. Gondnak tartják azt is, hogy a tarka buszpark járművei távolról nehezen beazonosíthatók."

Nna, most majd, hogy 5-10 évig 3-5 különböző színű, típusú, árnyalatú és formájú busz közlekedik majd, biztos könnyebben tudják eldönteni a népek, hogy melyik is a BKV busz. Áááá!

BKV finanszírozási problémájának megoldásáról már értekeztem korábban, ezt most nem fejteném ki újból. A lényege annyi, hogy az állam és a főváros által megrendelt szolgáltatásokat (diákjegy, ingyenes nyugdíjas utaztatás, forgalmilag indokolatlan járatsűrűség, stb) keményen ki kell számlázni a megrendelőnek, a helyi érdekű járatokat (lásd HÉV) pedig a helyiekkel kell finanszíroztatni.

 

bubi.jpgUgyanígy szóltam a belvárosi bérkerékpár rendszerről, amely már két éve működhetne Budapesten, de a politika ugye közbeszólt, és azóta is csak tervek vannak rá, meg ígéretek.

 

parkolo_fizeto.jpgMaradt a kitárgyalandó fővárosi közlekedési témák közül a parkolási rendszer, amely szintén elindult az ígéretes fejlődés útján, aztán a politika és a pénz közbeszóltak. Hosszas viták - botrányok, közpénzek tömeges magánzsebbe vándorlása - után, végül megszületett az a törékeny szándék, hogy egységesíteni kellene a fővárosi fizetős parkolást, és a befolyó bevételt az önkormányzatoknak kellene kapnia (fővárosi szinten évente mintegy 6-7 milliárd forintról van szó). Még törvényt is sikerült módosítani, amely előírta ennek a rendszernek a kiépítését, aztán jöttek a választások. Sokan még emlékezhetnek rá, nem kevés egykor fizető helyen jött létre az interregnum, amikor törvény szerint a magáncég már nem szedhette a parkolási pénzt, de új - önkormányzati cég - még nem volt erre a feladatra.Hoppá, új kormány van, új fővárosi önkormányzat, újból módosították hát az erről rendelkező törvényt. Ennek eredményeképpen ma már több kis cég üzemelteti - jobbára összevissza - a kerületek parkoló óráit, mint ezelőtt bármikor.

Az ötlet lényege azonban nem is ez volt, hanem az, hogy az így befolyó bevételből ne magánbirtokok épüljenek a budai hegyek természetvédelmi területeibe behatolva, hanem P+R parkolók a nagyobb közlekedési csomópontokon. Nos, habár számtalan helyszínen születtek meg a tervek, a finanszírozási forrás elbizonytalanodása miatt ezek rendre meghiúsultak. Alig várom, hogy a kelenföldi metróvégállomás és a volán- illetve BKV végállomás között elterülő hatalmas foghíjba vajon P+R parkoló épül-e, vagy valami egészen más.

És ha már megemlítettük, szóljunk pár ékes szót a vasútról is. Jelesül a Déli pályaudvarról, amely mára minden eredeti funkcióját nélkülözi, ellenben átadta azokat a kelenföldi pályaudvarnak. Régi terv - és nem saját ötlet -, hogy a két állomás közti vágányokat le kell süllyeszteni/ be kell fedni (földalatti vasút) és az így felszabaduló telkek árát kell visszaforgatni a fejlesztésre. A továbbiakban ez a vonal a 2-es metró meghosszabbításaként funkcionálna. Kelenföld a 4-es metró beindulásával tízszer akkora közlekedési csomóponttá válik, mint a mostani Déli pályaudvar, ráadásul a P+R parkoló beiktatásával és az elővárosi vasutak fejlesztésével jelentős mértékben csökkenthető a Budaörsi út, Alkotás út, BAH csomópont, Moszkva tér forgalma, a város légszennyezettsége.

Hogy mi kellene még feltétlenül ehhez?

kelenfoldi-palyaudvar.jpg

Az, hogy ne így nézzen ki a pályaudvar épülete. Újítsák fel, tartsák meg a régi homlokzatot is, mit bánom én, de legalább olyan színvonalú legyen, mint a 4-es metró végállomása...

w_metro_006_30.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://ninive.blog.hu/api/trackback/id/tr196654941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.