Falra hányt borsó, pofon a sz@rnak, szubjektív vélemény

Szónoklatok Ninivének

Mobil app a céges kommunikációban

2016. június 28. - fpj

Miközben a magyar HR-esek zöme azzal jön, hogy válasz e-mailt küldeni az elutasított pályázóknak nagyon sok munka volna (hahó, MS Outlook, körlevél funkció, 5 perc!), addig a világ már a mobilalkalmazások korát éli, lassan évek óta. Íme pár gondolat arról, hogy egy felkészült HR-essel hol tarthatna ma bármely magát komolyan vevő cég...

too_busy_to_innovate.jpegHogy miért lenne jó egy mobil applikáció mondjuk egy cégen belül? Nos, egyrészt mert azonnal és személyesen mindenki számára elérhetővé teszi az informácót, szó szerint ott lapul a zsebekben. Másrészt mert a világ ebbe az irányba halad.

Természetesen az első lépés a célközönség felmérése. Használnak-e egyáltalán okostelefont, milyen arányban, milyen platformon. Kevéssé ismert adat, hogy a magyarországi mobiltelefon készülékek fele még mindig „buta” telefon. Tehát előbb a felmérés, aztán ha szükséges, a munkavállalói elköteleződést is segítő okostelefon flotta beszerzése a munkavállalóknak. Ha pedig már a körülmények kedvezőek, készülhet is az okostelefonos alkalmazás, amelyet a munkavállalók ha telepítenek a készülékükre, a push technológia alkalmazásával azonnal és tömegesen - kommunikációs költségek nélkül - tájékoztathatóakká válnak. 

Szintén kevéssé ismert tény, hogy az új Munka törvénykönyve lehetővé teszi a munkavállalók elektronikus úton való tájékoztatását (akár a felmondásét is).

Ugyanezen a csatornán keresztül lehet tehát gyors és széleskörű (akár anonim) közvélemény kutatásokat készíteni (finom-e a menzán az étel, induljon-e 10 perccel korábban a céges busz, milyen képzést indítson/támogasson a cég, stb). Ezek a lehetőségek nem csak az információterjesztést segítik, de helyesen használva a munkavállalók kötődése is erősödik a vállalathoz, hiszen érzik, hogy számít a véleményük. 

Azoknak, akik a céges információk titkosságát féltik, jó érzés lehet tudni, hogy míg egy e-mail - amely jelenleg a leggyakrabban használt kommunikációs eszköz -  számtalan módon sokszorosítható, hamisítható vagy továbbítható, addig a mobilalkalmazásban küldött információk levédhetőek, másolásvédetté tehetőek vagy épp vissza is vonhatóak, távolról is törölhetőek...

Az általam és jogász kollégám által kifejlesztett, egyedi munkajogi gyorssegély ötletéhez visszanyúlva, nem haszontalan egy olyan információs felület kidolgozása egy ilyen mobilalkalmazásban, amely cégre szabva ismerteti a leggyakoribb munkajogi szabályokat, helyi szabályokat, munkarendeket, etikai kódexet, stb. Közérthetően és könnyen kereshetően. Előnye mindenekelőtt az, hogy a kérdéses helyzetek nem alakulnak vitás helyzetekké, hiszen a válasz a munkahelyen előforduló különleges kérdésekre ott lapul a beosztott és a főnök (csoportvezető, osztályvezető, stb.) zsebében is.  (És akkor nem beszéltünk az okosórák térnyeréséről, aminek köszönhetően elő sem kell venni a telefont...)

További fejlesztési lehetőség ugyanezen a területen a whistleblower rendszer kialakítása, de itt és most nem szeretnék nagyon előre rohanni…

A bejegyzés trackback címe:

https://ninive.blog.hu/api/trackback/id/tr598852824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.