Falra hányt borsó, pofon a sz@rnak, szubjektív vélemény

Szónoklatok Ninivének

Szónoklatok Ninivének

A kapitalizmust elhantolták...

2013. november 13. - fpj

Temetőben jártunk ma. Eltelt 25 év, hosszabbítani kellett pár felmenő sírhelyét. (Most arra ne térjünk ki, miféle barbarizmus x idő után egyszerűen kiszórni a maradványokat, és újra értékesíteni a sírhelyet). Nagyon röviden: többszázezer forint készpénzzel-, és határozott fizetési szándékkal érkeztünk a Budapesti Temetkezési Intézet által működtetett Farkasréti Temetőbe, hogy saját, közvetlen felmenő rokonaink sírhelyeit meghosszabbítsuk. Majd ugyanennyi készpénzzel távoztunk is, mert "nem lehet ám csak úgy bárkinek ide besétálni, és kifizetni a sírok bérleti idejét!"

Nagyapámat 1988-ban a Fővárosi Főügyészség saját halottjának tekintette, így anno ők fizettek a temetésért és a sírhelyért. A vonatkozó jogszabályok szerint - mint ma megtudtuk - csak a Fővárosi Főügyészség hosszabbíthatja meg a sírhely lejárati idejét... Azt még érteném, hogy mondjuk a temetés egykori megrendelőjének engedélye kell ahhoz, hogy módosítsák a sírt, odatemessenek még valakit, átírják a sírkövet. De hogy bármely közvetlen leszármazottat a törvény erejével akadályozzanak meg abban, hogy a meghirdetett áron meghosszabbítsa felmenői "örök nyugalmát", az azért mégiscsak hallatlan!

Nem is beszélve az "üzleti modell" kudarcáról. Lássuk be: a temetés ma üzlet. Pár éve még adott sírhely 25 évre való megváltására 45.000.- forintos ajánlatot adott a BTI. Ma ugyanez 260.000.- forint. Figyelem! Kacagtató rész jön: a panorámás (sic!) sírhelyek felárasak!

Naszóval van ez az üzleti vállalkozás, amely - legalábbis a feltámadásig - tuti nem csődöl be, és akkor hoznak egy törvényt, hogy na nem lehet ám nyakló nélkül befizetgetni a pénzeket ide! A sírhelyeket tulajdonképpen kizárólag személyesen lehet megváltani, 25 évre, és csak annak, aki azt eredetileg is megváltotta. Szegény nagyanyám például 25 éve még szinte kiszaladt a temetőbe, ma már - 91 évesen - nem igen jut el oda. 
Lehetne utalni is a pénzt, de ahhoz előbb el kell menni a központi Fiumei úti temetőbe, ott kérni egy pecsétes papírt a dologról, majd ezzel a papírral kell elmenni a bankba, és akkor lehet utalni. (Persze nagymama online is bankolhatna, ugyebár, de ezzel sem úszná meg a plusz kört a Fiumei úti temetőbe).

Most tehát levelet írunk a Fővárosi Főügyészségnek - nem is tudom, kihez tartoznak a halottak, a HR-hez?
Aztán miután ők lemondanak írásban a sírhely megváltás jogáról, visszamehetünk a temetőbe, és kifizethetjük. Kis svédcsavar: amint az eredeti megrendelő lemond a sírról (vagy 25 év és 6 hónap türelmi idő után sem jelentkezik), BÁRKI befizetheti a hosszabbítást. 

Miután túlestem a szokásos habzó-szájas rohamomon, hogy: - lassan mondom, hogy megértse: pénzt akarok befizetni! - majd lenyugodtam, tettünk egy halvány kísérletet arra, hogy az időközben elkorhadt és kidőlt fejfát kicseréltessük. Ez egy másik iroda. Igen, lehet venni másik fejfát (12.000.-). Igen, tudjuk feliratozni (8000.-). Igen, vállalják a kihelyezést (2000.-). Ja, nem Önök rendelkeznek a sír felett? Akkor legyártjuk, de kihelyezni maguknak kell. Már csak poénból is megkérdeztük: ásót lehet bérelni?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ninive.blog.hu/api/trackback/id/tr316654809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása