Falra hányt borsó, pofon a sz@rnak, szubjektív vélemény

Szónoklatok Ninivének

Szónoklatok Ninivének

Kiragadott pillanatok a KRESZ-ből

2014. szeptember 11. - fpj

Rendszeres vezetőként és gyalogosként van néhány különösen irritáló, és annál rendszeresebb dolog,amelyet úgy látszik szinte senki nem ismer a KRESZ szabályai közül. Mindjárt a legfontosabb: a KRESZ tartalmaz előírásokat a gyalogosokra nézve is. Az, hogy nincs valakinek jogosítványa, és nem vezet, de részt vesz a közlekedésben, nem mentesíti a KRESZ gyalogosokra vonatkozó szabályainak betartása alól. Hoppá.
Ahogyan például a biciklisek sem hajthatnák át a zebrán, vagy például nem használhatják az úttestet, ha van mellette kerékpárút... 
De figyelem, a kerékbilincset leszedő közterület-felügyelő sem állhat ám meg ahol neki tetszik, hiába villog a sárga kis bóbítája...

Elsőbbség a gyalogosnak
Zebrán a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel - zebra hiányában is - elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik. (43. §)

A elsőbbségadás fogalma
Azt a járművet, amelynek elsőbbsége van, az elsőbbségadásra kötelezett nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének hirtelen megváltoztatására. Azt a gyalogost, akinek elsőbbsége van, az elsőbbségre kötelezett nem akadályozhatja és nem zavarhatja áthaladásában. (1. számú függelék III.)

A figyelmeztető jelzés (sárga villogó) 
A figyelmeztető jelzést használó járműnek a többi járművel szemben - az általános szabályoktól eltérő - nincs semmilyen elsőbbsége.

Bizonyos esetekben és korlátozott módon az út vagy közmű építését, tisztítását, javítását végző gépjármű, illetve a szemétszállítást végző gépjármű behajthat egyirányú utcába a rossz irányból, parkolhat a tilosban, felhajthat a járdára, de csak ha ez a tevékenység végzéséhez elengedhetetlen. 
De a kerékbilincselő közterület-felügyelők például vagy a pénzszállító autók már nem állhatnak meg vagy várakozhatnak a tilosban, csak ha ez a tevékenység végzése érdekében elkerülhetetlen, a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és a forgalmat lényegesen nem akadályozza. (50. §)

Az, hogy a kerékbilincs és a pénzesbőrönd nehéz, és csak egy sarokkal feljebb volt szabályos parkolási lehetőség, ugye nem elkerülhetetlen akadály...

Biciklis az úton
A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia.

Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kerékpároknak tilos az úttesten közlekedni. (54. §)

A kereszteződésben a piroson átbiciklizni tehát, - vagy ami ennél is rosszabb - a pirosnál felhajtani a párhuzamos járdára és onnan a keresztező (zöld lámpás) zebrán áttekerni: szigorúan tilos. Aki tehát kerékpározik, döntse el: keréken vagy lábon vesz részt a forgalomban. De legalábbis nem legyen rest leszállni a nyeregből, amíg áttolja a biciklit a zebrán.

Gyalogosok kötelezettségei
A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.

A zebrán áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - zebra hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs. (21. §)

A gyalogosok tehát határozottan, a legrövidebb úton (merőlegesen a keresztezetett úttestre), és nem andalogva, mobilon társalogva és átlóban kell átkelniük a zebrán. Arról nem is beszélve, hogy a villogó zöld lámpánál már tilos lelépni a járdáról...

A jármű kivilágítása
Lakott területen belül, napközben, normál időjárás esetén nem kell világítania a lámpának az autón. Akkor kell világítani, ha sötét van, rosszak a látási viszonyok, vagy lakott területen kívül vagyunk. (44. §)

A bejegyzés trackback címe:

https://ninive.blog.hu/api/trackback/id/tr466688221

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A gyalogos elsőbbsége a KRESZ szerint 2019.12.15. 10:47:26

A gyalogos elsőbbsége sok vitára adhat okot, ugyanis a legtöbben ismerik a szabályokat, de nem elég pontosan, így most ebben a cikkben utánajárunk a szabályoknak. KRESZ-szabályok A KRESZ külön részt szentel a gyalogos közlekedésére vonatkozó szabályokr…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muad\\\'Dib 2014.09.12. 15:27:27

Ezek tényleg újak a többségnek? Remélem nem, mert akkor tényleg agyhalottakkal vannak tele az utak...

PanelProli 2014.09.12. 15:53:35

Kedves MuadDib, a kerékpárosoknak fogalmuk sincs arról, hogy ha van kijelölt kerékpárút, akkor csak azon közlekedhetnek. Ha valaki ezt jelzi nekik,akkor nagy ökölrázással válaszolnak. Szintén fogalmuk sincs arról, hogy a zebrán hosszában csak tolhatnák a biciglit :-(

Légy szíves a KerékAgy(atlanok) blogban is ismertetni ezeket a szabályokat!

OkoskaTo:rp 2014.09.12. 16:30:25

Az 54. paragrafusnak azért vannak ám folytatásai. Egyrészt explicit tiltás nincs, csupán hogy a kerékpárúton kell haladni (ha van). Másrészt az is csak akkor kötelező, ha a menetirány szerint oldalon van (csak ezért nem kell átmenni mondjuk a Hungária körút túlsó oldalára). Harmadrészt a gyalogos- és kerékpárúton nem kötelező haladni, még azonos oldalon sem.

"A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia." - Ez így kontextus nélkül általánosítva, a szövegkörnyezetből kiragadva valótlanság. Pl. az úttesten átvezetett kerékpárúton (sárga vastag szaggatott vonal, esetleg plusz piros aszfalt) egyértelműen nem kell leszállni.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.09.12. 16:33:46

"a pénzesbőrönd nehéz,"
Ekkora ökörséget hogy tudtál leírni?
Arra nem gondolsz, hogy a pénzszállítók azért igyekeznek minél közelebb parkolni a szállítás helyéhez, hogy minél rövidebb ideig legyen a szállított érték viszonylag védtelen állapotban?

Hogy a kerékpárosok kanyarodásáról szóló részt már ne is említsem. :(

Pityubácsi 2014.09.12. 16:40:43

"Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kerékpároknak tilos az úttesten közlekedni. (54. §)"

lakott területen kívül.
városban, faluban ott andalog a szentem, ahol akar.

qwertzu 2014.09.12. 16:53:55

"A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia."

És nem mehetsz gyorsabban mint 30 km/h:
"járművel legfeljebb 30 km/óra, lánctalpas járművel legfeljebb 15 km/óra sebességgel szabad közlekedni."

Ha érted a célzást.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.09.12. 16:55:23

@Pityubácsi: én úgy tudom, hogy ha van kijelölt kerékpárút, akkor lakott területre is igaz ez a kitétel.
Amire te gondolsz, az a főútvonalról nagy ívben balra kanyarodás szabályozása. Arra tényleg igaz, hogy lakott területen kívül elvileg le kell szállni és áttolni a biciklit, míg lakott területen kanyarodhatsz leszállás nélkül is.
Egy időben mintha lett volna olyan engedmény, hogy nem kötelező a kerékpárosok számára kijelölt utak használata, de a legfrissebb KRESZ-ben ezt már nem találom.

Blogger Géza 2014.09.12. 17:13:43

"A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, "

Én ezt a részt is kiszíneztem volna.

Blogger Géza 2014.09.12. 17:19:19

@wowww: Hát pedig menjünk csak bele. Most szerinted át szabad biciklizni keresztbe a zebrán, vagy sem? Ha igen, akkor vezesd le, ha meg nem, akkor meg mi alapján fikázod a posztolót?

Atika!!! 2014.09.12. 19:31:15

Attól, hogy valaki nem tart be egy szabályt, még nem biztos, hogy nem ismeri azt.

Azlk 2014.09.12. 19:35:59

"nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének hirtelen megváltoztatására"
ebből szerintem a hirtelenen van a hangsúly, elég lett volna azt kiemelni. Mert lassítania kell, ha kifordulnak elé. Mondjuk ez megint egy jó hülye gumiszabály, mert kinek mi a hirtelen.

Nem a pénzesbőrönd nehézsége, hanem a bankbiztonsági szabályok miatt áll a pénzszállító vezetője úgy, hogy lássa a társát, persze a kameraállványnak kinevezett civil autó az mérhet akárhogy.

A lámpának igaz, hogy nem kell világítania, de nem is tilos világítania. Segít észrevenni a közeledőt.
Ráadásul a gumiszabály itt is befigyel, mert kinek mi a sötét és a rossz látási viszony?

KaPé 2014.09.12. 20:20:05

" Arról nem is beszélve, hogy a villogó zöld lámpánál már tilos lelépni a járdáról..."

Az erre vonatkozó paragrafust láthatnánk?

Sinistroll 2014.09.12. 20:21:05

Emberek: zebrán nics bringázás. Pont. Ha "mellette kerékpárút megy át az úton" akkor az már nem zebra. Erről kár vitát nyitni.

Ha pedig ott a kerékpárút, akkor mars ki oda. Azér' van, és kur a sok pénzbe kerül. Aki ezt nem tudja betartani, az a) hülye; b) lusta - de mindenképpen szabálytalan.

Továbbá: nem megyünk szembe az egyirányú utcába. Az us egy barom volt, aki ezt bárhol megengedte. Közel se mindenütt.

A piros meg hicajjal is piros. Baszki.

Trollkodás vége.

2014.09.12. 20:52:59

BP-en tömegesen vannak olyan járdán vezetett kerékpársávok, amelyeket minden átkelésnél a zebrára vezetve vezetnek át, persze sárga csíkok és az átvezetés előtti kerékpárút vége tábla nélkül. És persze az átkelő másik oldalán sincs újra kitéve a kerékpárút tábla
És minden gyalogos-kerékpár út esetén a zebra ugyancsak gyalogos-kerékpár út, ha előtte nincs kerékpárút vége. És általában nincs, ahogy az átkelő másik oldalán sincs kitéve újra a gyalogos-kerékpár út tábla.
Segg forgalmászok tömkelege alázza a forgalmász szakmát ebben az országban.

Ráérek 2014.09.12. 20:55:16

"A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia."

Ez kapásból NEM IGAZ!

Ha tolja, akkor elsőbbséget élvez (mint a gyalogosok), ha viszont átkerekezik, nincs elsőbbsége pl. a kanyarodó járművekkel szemben.

Nem ártana ÉRTELMEZVE olvasgatni azt a kreszt... :-DDD

A többi t most nem cincálom....

Ráérek 2014.09.12. 20:56:28

@wowww: Ooops, már megelőztél. :-)

efi 2014.09.12. 21:00:05

@OkoskaTo:rp:
"a kerékpárúton kell haladni (ha van). Másrészt az is csak akkor kötelező, ha a menetirány szerint oldalon van"
Nem csak akkor, mindig. (Kérem a kivételt a hatályos kreszből!). Amit te írsz az csak egy terv volt, de nem (így) került be.

"Harmadrészt a gyalogos- és kerékpárúton nem kötelező haladni"
Alapvetően de. Csak akkor nem, ha van az úton kerékpár nyom.

A kerékpárost amúgy nem tudom mi a retkesért akarják mindenáron leszállítani a zebráknál. Hogy nem számítanak rá? Írják bele, hogy mehet és akkor majd számítanak rá. Érdekes, ha kerékpárúton/kerékpárnyomon dönget (egyenesen) és az autó kanyarodik, akkor oda tud rá figyelni.

efi 2014.09.12. 21:02:37

@KaPé:
Hogyne.
8. § (2)
b) a villogó zöld fény az áthaladásra engedélyezett időtartam végét jelzi: a gyalogos az úttestre nem léphet, az úttesten levő gyalogos pedig köteles az áthaladást mielőbb befejezni;

qwertzu 2014.09.12. 21:15:06

@KaPé: Kresz
8. § (2) b) a villogó zöld fény az áthaladásra engedélyezett időtartam végét jelzi: a gyalogos az úttestre nem léphet, az úttesten levő gyalogos pedig köteles az áthaladást mielőbb befejezni;

@Sinistroll: Emberek: zebrán nics bringázás.
Mert? Én simán átmegyek rajta autóval, miután a gyalogosoknak megadtam az elsőbbséget. Gondolom a bicikliseknek is lehet.

Beer Monster 2014.09.12. 21:29:43

Aki a zebrán biciklizik, azok majd ki fognak szelektálódni, mert az autóvezetők nem tudnak a nagyobb sebességel haladó kerékpárosra számítani a zebrrán.

efi 2014.09.12. 21:46:05

Beer Monster
Szóval, ha a gyalogosok ott sétálnak éppen és közöttük/mellettük, de a zebrán elhúz a biciklis, akkor a biciklist kifejezetten kiválasztják és elcsapják, az éppen átbaktató gyalogosok között meg átszlalomoznak, vagy hogy?
Amúgy meg írtam 4-gyel feljebb: ha útkereszteződésben kanyarodáskor észre tudják venni, erőltessék meg itt is magukat, ha nem megy írjuk bele a kreszbe és akkor már muszáj is lesz, ha így se megy, a biciklis max 10-zel mehessen a zebrán, ha így sem megy az autós adja vissza a jogsiját.

Beer Monster 2014.09.13. 00:00:01

@efi: De hiszen már benne van a KRESZ-ben.

A kérdésre mit válaszoljak, kicsit autisztikus.

Az autóvezetők eleve miért számítanának kerékpárosra a zebrán, ha egyszer tilos.

efi 2014.09.13. 10:24:10

@Beer Monster:
Én a gyakorlati "megvalósítást" kérdeztem. Nem mindegy, hogy számít-e rá, ha a gyalogosok miatt úgysem tud menni? Egyébként 20-szal rohanó gyalogosra számít?

Beer Monster 2014.09.13. 18:54:23

@efi: Tanítják KRESZ-ből, hogy nem szabad szaladni a zebrán.

Ha "úgysem tud menni", akkor nem lesz baleset - baleset akkor lesz, ha váratlanul vagy gyorsan kerül valami a zebrára.
süti beállítások módosítása