Falra hányt borsó, pofon a sz@rnak, szubjektív vélemény

Szónoklatok Ninivének

Szónoklatok Ninivének

Jó migráns, rossz migráns, fizetős migráns...

2016. május 07. - fpj

Tehát "egy ember ára" Brüsszel szerint 250e Euro, és ez nem európai és civilizált döntés. És ez 40 évnyi átlagkereset Magyarországon. Továbbá a "migránsokat Európa határain kívül kell tartani". Hm. Mindeközben csak 2014-ben 2213 letelepedési kötvényt adott el kínai, orosz, szír, afgán, egyiptomi, nigériai, stb., állampolgároknak a magyar állam, 250e Euróért. Vajon véletlen egybeesés az összeg azonossága? És akkor ez most nem egy ember ára?

Az összegért az Európai Unión kívülről jövő személyek fél év után letelepedési engedélyt kaphatnak Magyarországon, ami persze szabad mozgást biztosít számukra az unión belül. Az összeget tavaly 300e Euróra emelte a kormány, a kereslet nem csökkent. 

A kezdeményezés 2013-as indulása óta, ez év március végéig 3490 letelepedési államkötvényt jegyző külföldi kapott Magyarországon tartózkodási engedélyt, a családtagjaik száma pedig 6148 fő. Tehát miközben 4 milliárd forintért egy teljesen felesleges és egyébként nemzetközi értelemben véve nem is kötő erejű népszavazáson kérdez minket a kormány 1200 fő menekült (nem migráns) befogadásáról/kitagadásáról, addig közel 10.000 migráns (gazdasági bevándorló, nem menekült) betelepítését már le is vezényelte szép csendben.

És az ugye tiszta, hogy ráadásul ez a 250e/300e Euro öt év után kamatostul (!) visszajár ezeknek a gazdasági bevándorlóknak, míg letelepedési engedélyük megmarad. Azaz valójában nem is ők fizetnek nekünk, hanem mi nekik...

Félreértés ne essék, nem a bevándorlók vagy a menekültek magyarországi elhelyezése mellett vagy ellen kampányolok. Egész egyszerűen arra a kormányzati kommunikációs bravúrra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amíg 1200 még ide sem érkezett menekülttől retteg már fél Magyarország, és biztos vagyok benne, hogy még a népszavazásra is el fognak menni, hogy nemmel szavazhassanak végtelen rettegésükben, addig ennek a mennyiségnek a tízszeresét már maga a kormány telepítette be Magyarországra, és tulajdonképpen még fizet is nekik ezért... Na erre varrjunk gombot!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ninive.blog.hu/api/trackback/id/tr798693330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Killary Fucking Clingon 2016.05.07. 20:53:04

Rosszul látod ezt a dolgot kis liberál barátom..

A Magyarok 80 % nem fél a migránsoktól, csak nem akarja őket itt látni. Miért is akarnánk egy retkes iszlamistát itt istápolni??? A török -szír határ mentén , szír területen lehet leválasztani egy 50 nkm területet, odabaszni köré egy hadsereget az EU-ból vagy a NATO-ból, ellátni őket gyógyszerrel és élelmiszerrel, a férfiakat fölfegyverezni és lehet menni harcolni az iszlám állam ellen. Nem ide kell jönni százezrével földönfutónak lenni, van itt épp elég.

Jolka40 2016.05.07. 21:31:00

"Nem ide kell jönni százezrével földönfutónak lenni, van itt épp elég" - mondja a londoni polgár, mikor a 200000-dik magyar áll be mosogatni náluk.

Krisz11 2016.05.07. 22:50:41

A lényeg, hogy ne jöjjenek a mozlim vadak. Kínai, orosz jöhet.

na4 2016.05.07. 22:54:53

@Shabby Bear: Teljesen egyetértek. Húzzanak ki innen vissza a búsba, és hagyjanak bennünket, az országainkat és a kontinensünket békén. Nem a mi gondunk, hogy egymást ölik az iszlám nevében. Ezt oldják meg saját maguk.

BiG74 Bodri 2016.05.07. 23:48:31

Ha jól látom a blog csak arra akar rámutatni, hogy jelenleg is fogadunk be letelepedőket, hogy kiket? Tudjátok, hogy kiket? Dehogy tudjátok, hogy hány orosz, ukrán maffia vezér lett "magyar" egy kicsit, és hány arab (nem keresztény) lett jogos polgárunk (is), de, hogy milyen identitással, szándékkal, előélettel ? De az jó, emmeg nem. Hányinger.

lehet más a handa-banda 2016.05.08. 00:36:15

A blog hatásos és meggyőző cáfolatát adja annak, hogy a magyar kormány részéről rasszista indítéka volna az illegális migránsok távoltartásának. Hiszen lám mennyi mindenféle nációt befogadunk, akkor hogy is volnánk rasszisták?

Akinek meg szüksége van ellenőrizetlen, ismeretlen személyazonosságú dzsihádista-gyanús migránsokra, az fogadja be őket

Halálbüntetést a korrupt politikusokra! 2016.05.08. 01:06:27

A magyarokat kellene kivágni az EU-ból, de páros lábbal. Akkor legalább nem szarakodna az EU azzal, hogy egy 80%.nyi fundamentalista fajgyülölő népbe töm bele 7 évenként 25 milliád eurót. Aminek a 90%-a ráadásul a politkai maffia család építésére megy.

Az EU-n kívül is lesz a magyaroknak élet és ez nagyon jó hír lesz nekik. Piros betüs nemzeti ünnep nap lesz, amikor Orbán kilépteti az országot az EU-ból.

Halálbüntetést a korrupt politikusokra! 2016.05.08. 01:10:21

@lehet más a handa-banda:

Pont Orbán fúrta meg, hogy a migránsok ellenőrizve lépjenek be az országba és pár nap múlba már ki is lépjenek. Beleölt 30 milliárd forintot abba, hogy Rogán szomszédja sok 100 millió forintért jól megmossa a hülye primitív agyatokat óriás plakátokkal, meg hogy felhúzzon egy 200 kilóméter hosszú drótkerítést, amit azóta is ott eszi meg a rozsda.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.05.08. 04:01:32

Tehát az a probléma, hogy élősködő, a saját országukat tönkrevágó vadállatok csordái előtt nem nyitotta meg ingyen a kaput a kormány, hanem jómódú, tőkeképes, hasznot hajtani tudó embereket próbált ebbe a nyomorult országba?

Skandallum.

@Halálbüntetést a korrupt politikusokra!: így van, Orbánnak is azt kellett volna tennie, amit a NATO légicsapásokon edződött szerbeknek.

Én még szívesen adnék késeket és csöveket is a drága migránsoknak, hogy könnyebben és gyorsabban mehessen az elpuhult, beteg európai népek terrorizálása.

Nincs köszönet abban, ha valakin az akarata ellenére akarnak segíteni. Ez látszik azokon az ökrökön is akik elhitték, hogy majd milyen szép városokat lehet építeni Afganisztánban és Irakban, ha nincsenek "szélsőségesek".

Fogadjon be csak Nyugat-Európa annyi migránst, akik majd rommá verik a kevés fehér gyereket az iskolákban, amennyit csak tudnak. Sőt még írjanak elő pluszpontokat az elnyomott szegény kisebbségeknek az egyetemeken, támogassák mindenütt az alkalmazásukat. Ez egy igen progresszív folyamat, mivel pozícióba kerülve ők is saját magukat fogják támogatni és nem az ostoba európai bennszülötteket. :D

Akár fizethetnek még kárpótlást is a gyarmatosításért, könnyebb lesz a Boko Haramnak is megfinanszíroznia pár jó kis akciót.

Mindenki a saját sorsának a kovácsa. Aki benyalja egy rakás szentfazék hazugságait ilyen vastagon az boldogan szavazzon az ISIS védőügyvédjére polgármesterként.

Az ilyen ember nem ebbe a világba való, így minél hamarabb távozik annál jobb mindenkinek.

Nzoltan 2016.05.08. 05:18:33

Nos, letelepedési engedélyt olyanok vesznek, akinek megéri. Mert üzletel, stb....családonként több millió eurót senki nem szór el egy ideiglenes állapotra.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.08. 07:11:43

A 2 dolog keverése abszurdum. A letepedési kötvénnyel gazdagok jönnek, ez a kategória meg sehol a világon nem okoz gondot.

Etniez 2016.05.08. 07:34:22

@Halálbüntetést a korrupt politikusokra!: Majd a cégeiken leverjük, amit Brüsszel ad. Úgy is nálunk a legrosszabb a statisztika, az uniós támogatások 80%-át elviszik a külföldi multik.
Magyarul rajtunk keresztül tömik pénzzel a saját cégeiket.

$pi$ 2016.05.08. 08:41:26

Az ilyen letelepedési kötvények nem a magyar állam találmányai, más országokban is előszeretettel használják őket. Amióta nálunk is van ilyen megpróbálják sokan úgy beállítani, mintha valami gonosz dolog lenne, mintha kizárólag a magyarok csinálnák.

Az más kérdés persze, hogy hogyan van ez nálunk megoldva, hogy mennyi a visszaélés és a korrupció. Én ugyan nem tudom, hogy mi a helyzet, de valóban nagyon sok a pletyka arról, hogy ezeket a pénzeket nálunk korruptan kezelik. Ha így van az tényleg gond, de pusztán az a tény, hogy akinek van pénze azt beengedjük nem szokatlan megoldás.

Buchhalter 2016.05.08. 08:54:18

Most már egyenesen kívánom,hogy adják meg a törököknek a vízum mentességet. Aztán majd jön a sok kecskepásztor beduin hamis okmányokkal azt majd mi Európaiak megérdemeljük, vagy végre magunkhoz kapunk és megvédjük a saját kontinensünket és kultúránkat.

Willkommenskultur 2016.05.08. 10:33:12

Látom poszter neked mindegy hogy kapjuk vagy fizetjük a 250ezret.

De ha nem vagy magyar akkor minek ugatsz bele?

Bona Fides 2016.05.08. 10:34:29

Ez a post akkora hülyeség, hogy felolvastam a családnak, gurulva röhög mindenki.
A letelepedési államkötvény a világon bevett pénzügyi befektetés, aminek természetesen hozama van. (Más kérdés, hogy a fideszmaffia itt is saját zsebre dolgozik.)
A menekültkvóta árazása (250e €) pedig valóban aljas dolog, hiszen a saját gyermekünk felnevelésére (ha a berendezett lakást és az autót is magunk vesszük neki) a szüléstől a fizetős diplomáig kb. az egyharmadából kijön. Tehát a geci Orbánnak ebben is igaza van, mint mindenben a menekült-problémával kapcsolatban. Tehát a fejkvóta árából kb. 8-10 migránst lehet élete végéig luxusban eltartani úgy, hogy annak hideg vízbe sem kell tenni a kezét, nem még dolgozni, tanulni, egyéb fárasztó dolgokat művelni.

Bona Fides 2016.05.08. 10:38:42

@Willkommenskultur: Én ezt a postot sürgősen levenném, mert sok kifacsart eszmefuttatást olvatam már a témában, de ekkora hülyeséget még soha. :)

Willkommenskultur 2016.05.08. 10:44:20

@Bona Fides: Persze hogy hülyeség. Fél éve az egész európai mainstream sajtó willkommenezett ezerrel, és megtudhattuk hogy az atomtudósok nélkülözhetetlenek az európai gazdaságnak (soros gyuri külön fontosnak tartotta ezt 100 évesen elmondani úgy hogy az USAban él..:D).

Nos, ha akkor nem hazudtak reggel délben meg este akkor fölösleges a 250ezer eurós büntetés. Elég ha a migráncsokra licitálni lehet mondjuk a berlini főtéren, szétkapkodják az európai nemzetek a migráncsokat gondolom.

Willkommenskultur 2016.05.08. 10:52:34

Mondjuk ha helyette jön a török vízummentesség, európának akkor is lőttek.

A törökök tradícionálisan qrva jó hamisítók, abban az országban ahol olyan Ájfónt vehetsz minden utcasarkon, amin Android fut, biztos nehéz lesz a niggereknek török papírokat szerezni.

2016.05.08. 11:07:44

Kedves Blogíró, a kommentelők választ adtak mindarra, amit nem értettél.

midnight coder 2016.05.08. 11:21:33

@Halálbüntetést a korrupt politikusokra!: "A magyarokat kellene kivágni az EU-ból, de páros lábbal."

Helyes. Akkor legalább nem a magyar orvosok gyógyítanák a brit nyuggereket, nem az itteni szar oktatási rendszerben képzett mérnökök fejleszenék annak a pár még működő európai cégnek a termékeit, akiket még nem nyomtak le a kínaiak.

midnight coder 2016.05.08. 11:25:24

Amúgy pedig egy percig sem azzal van a baj, hogy valaki migráns. Azzal van a baj, ha azok az iszlamisták jönnek, akik azért menekülnek mert odahaza a másik csapat iszlamista áll nyerésre. Felőlem jöhet ide ukrán, orosz, kínai. Ne jöjjön viszont közel-keleti és afrikai.

01234567 2016.05.08. 11:35:42

Rákosi mondása jut eszembe:"8 millió fasisztával kell felépítenem a kommunizmust!" Azt sem sikerült, bár az jobban tetszett nekik, de úgy néz ki ezzel a csőcselékkel demokráciát és piacgazdaságot sem lehet, az előbbihez unintelligensek, az utóbbihoz buta primitívek.
Ide figyeljetek sötét kútagyú birkák:
1. . A betelepített kínaiak tönkre vágták a tartós fogyasztású cikkek kereskedelmi piacának 70%-át Magyarországon, az ehhez szervesen kapcsolódó termelő ágazatokkal. Nektek idióták hogy értsétek: ruha, cipő, háztartási cikk, cipőgyárak, textilipar, varrodák, ruhaipari üzemek, műanyaggyártás, vegyszergyárak, papírgyárak...stb...Ahol a ma hatalmas gondot jelentő "alul képzettek" tömegei munkahelyet találnának, effektív mondjuk ezek voltak a munkahelyeik. De nektek ez mindegy volt.
2. A letelepedési kötvényekkel több probléma van(de ezekről ti sötét birkák semmit nem tudtok):
a.,- Mindenféle állami kontroll nélkül BÁRKI veheti.
b.,- A magyar államnak minden egyes letelepedő mínusz, mivel a különbözeti hasznot offshore cégek teszik zsebre, de a kötvény árát a magyar állam fizeti vissza a szerződésben meghatározott időben.teljes összegben.
3. Titeket nem zavar a sok betelepített balkáni, ukrán, orosz bűnöző, akik miatt évtizedekig döglődött a vendéglátás, romlott a közbiztonság, irreális kockázat befektetni a szórakoztató ipar sok ágában, akik itt mossák tisztára a pénzüket...stb..
Nem büdös idióták, titeket a koszos, kiszolgáltatottságukban elembertelenedett szerencsétlenek zavarnak mert a vezér azt mondta hogy gyűlölni kell. És csekély nívójú manipulációja elég nektek a gyűlölethez. Mert buták vagytok, és a buta alaptulajdonsága a félelem az ismeretlentől és egyetlen reflexe rá a gyűlölet. Olyan jó valakit gyűlölni! Nem? Most őszintén? És a vezér mindig megmondja kit kell, de az nem olyan jó mert a panelproli, a melós, a csöves, a humán egyetemista, a kerékpáros, a zsidó, a cigány...stb..az itt él közöttünk, ahhoz néha arc kell. De ezeket lehet arctalanul sunyin, gyáván, de mégis nyíltan mocskolni, gyűlölni, mert nem itt élnek közöttünk, és eléggé kiszolgáltatottak elembertelenedettek, koszosak a nyomoruktól hogy néha dupla örömötökre rá is szolgáljanak erre. Micsoda orgazmus mi?
Azt kívánom Mo.-n törjön ki polgárháború, az ehhez szükséges elit és a tízezer elmebeteg sokszorosan megvan, és akkor éljétek át azt amit ezek a szerencsétlenek. Amikor 56-ban innen pucoltak az emberek pl. azt sem tudták mi a fogkrém és a fogkefe sokan. Akik befogadták őket adtak nekik és megmutatták hogyan használják.

$pi$ 2016.05.08. 12:26:41

@01234567: "mert a vezér azt mondta hogy gyűlölni kell"

Simán csak hazudozol össze-vissza. Senki sem mondta, hogy a migránsokat gyűlölni kell... kivéve ti, te és az elvtársaid hirdetitek, hogy magyarországon a hivatalos politika szerint a migránsokat gyűlölni kell.

Pont ezzel szítjátok a gyűlöletet.

$pi$ 2016.05.08. 12:32:11

@01234567: "Titeket nem zavar a sok betelepített balkáni, ukrán, orosz bűnöző, akik miatt évtizedekig döglődött a vendéglátás"

Bűnözők nem kapnak állampolgárságot kötvény ide vagy oda. És persze nyilván nem akartad azt mondani, hogy minden ukrán bűnöző... :)

Attilajukkaja 2016.05.08. 13:11:51

@$pi$:
Az az ukran, aki 300 ezer euros kolcsont tud fizetni Roganeknak, nagy valoszinuseggel bunozo!

01234567 2016.05.08. 13:24:22

@$pi$: Plakátkampány? MTV? Kossuth rádió? Orbán migránsok ellenes kirohanásai?Ezek neked?

01234567 2016.05.08. 13:26:26

@Attilajukkaja: Köszönöm. Megtakarítottál nekem egy választ. Mivel sejtem troll, @$pi$: így duplán köszönöm!

Afrika steht an der Elbe 2016.05.08. 14:10:59

1.) Szokjatok már le a menekültezésről. Ezek nem menekültek, de nem is migránsok, hanem pofátlan kontinensfoglalók.

2.) Mindenki tudja, hogy nem 1200-ról van szó. Miért teszitek magatokat állandóan nevetségessé az 1200 monomániás ismételgetésével?

pukancs 2016.05.08. 14:18:28

@Jolka40:
Maradjunk annyiba, hogy vannak olyan gazdagok, hogy ez nem gond.
Maradjunk annyiba, hogy a több millió másik gazdasági bevándorló mellett megférnek.
Maradjunk annyiba, hogy az angolnál nagyobb lump nicns a világon, örül hogy valaki ki kitörli a seggüket. Mert maguktól még azt se tudnák. Parancsolgatáson mások távirányításán kívül, nem igen tudnak mást...jah bocs kirabolni másokat gazdaságilag.

Arról nem beszélve hogy akik kimennek, azok akarnak valamit....nem másokon élni. van tudásuk diplomájuk. nem verik az asztalt a szaros iszlám hitükkel.
nem birtokolni akarnak, hanem kérnek...ég és föld a különbség.

pukancs 2016.05.08. 14:25:58

"És az ugye tiszta, hogy ráadásul ez a 250e/300e Euro öt év után kamatostul (!) visszajár ezeknek a gazdasági bevándorlóknak, míg letelepedési engedélyük megmarad. Azaz valójában nem is ők fizetnek nekünk, hanem mi nekik..."

Erről eddig senki nem beszélt.
Most utána néztem és tényleg
" aki legalább 250 ezer euró értékben vásárol 5 évre szóló államkötvényt."
Vagy is 5 év után vissza kell neki fizetni...kamattal
hát pofám leszakad.

felvesz 70millió hitelt és valahova visszafizeti kamatostul 5 év múlva...
tehát vagy minimális kamat különbözetet kell fizetni...vagy akár még jól is járhat ha talál olcsó hitelt.
hát pofám leszkad

másrészt meg még is olyan jöjjön már akinek nem gond 70 misi kifizetése zsebből mint egy allah akbározó poronty fosó gép.

01234567 2016.05.08. 14:28:31

Az itt kommentelők hány százaléka látott már migránst? Hány százaléka beszélt vele? Hány százalék tudja mi van Szíriában? Járt ott? Látott már egyáltalán polgárháborút? Bele gondolt abba, ő mit tenne hasonló helyzetben?

lehet más a handa-banda 2016.05.08. 14:30:59

@Halálbüntetést a korrupt politikusokra!:
Hogyan lehet ellenőrizni azt, aki semmilyen hivatalos személyazonosítót nem hajlandó felmutattni, megtagadja az ujjlenyomat adást, és nyilvánvalóan hamis adatot diktál be (január elsején született Mohamedek tömege)?

vajdasagi 2016.05.08. 15:05:01

@$pi$: A letelepedési kötvényt nyilvánvalóan szabálytalanul csináljuk, hiszen offshore cégek kapják a hasznot. A magyar állam ebből kölcsön kap valamennyi pénzt, amit majd utána kamatostul fizet vissza.

Jól látszik, hogy ebben csak Rogán számára van buli, Magyarország ebből nem profitál. De hát ezt már megszokhattuk: ez egy rikta korrupt banda, amelynek az ország érdeke nem szempont.

Csak egyszer látnám, hogy valakit úgy tényleg megbüntetnek a Haza elárulásáért! De nálunk ez nem szokás, és ezért is tartunk itt.

01234567 2016.05.08. 15:06:06

@lehet más a handa-banda: Annál aki beszűkülten a gyűlölettel és a félelemtől megnyugvásként egy hamis biztonságérzettől, egy készen kapott szemüvegen keresztül néz a világba annál sokkal többet. Én magam alakítom a véleményem, saját tapasztalataim által. Plusz van egy Mo.-n az emberekből költ tulajdonságom: empátia. És egyéb elveszett fogalmakról: józan ész, logika, tisztánlátás ne is beszéljünk.
Orbán nagyon jól ismeri a magyar társadalom lelkét, ezt ebben az esetben is bizonyította. Ahogy ráeresztette a migránsokat a pesti belvárosra, ahogy hagyta eluralkodni a káoszt, és ahogy ehhez (azóta is) a média aládolgozik az valami félelmetes. Ne aggódj, mind sorra kerül aki nem áll be a sorba. :) Ugyan így.

khell 2016.05.08. 15:13:23

@01234567: "Mindenféle állami kontroll nélkül BÁRKI veheti."

Hazudsz. A linkelt cikkben is benne van, hogy jópárnak elutasitották a letelepedési engedélyét. (amitől még az államkötvényt persze megveheti, annak csak örülünk)

De lényeg, hogy ezek legalább nem azok a primitiv barmok akik az utcaköveket dobálják és óbégatnak, követlezőnek, Békéscsabán a rendőrökre meg a segitőkre támadnak.

chrisred 2016.05.08. 15:28:43

A 250 ezer euró nem fejpénz, hanem az a költség, ami az államnál felmerül a menekültügyi eljárások lefolytatása, a szükséges biztonsági intézkedések ellátása, a menekültek ideiglenes befogadása és ellátása során. És nem egy olyan országban, ahol éhbérért dolgoznak a közigazgatásban, rendészeti középiskolásokat zavarnak le éhezni a határra, vagy tekes pojácák szimulálják ügyefogyott módon a terrorelhárítási rituálékat. Hanem ott, ahol tisztában vannak azzal, hogy ez egy olyan területe az állami feladatellátásnak, ahol a leginkább szükséges kizárni a hibázás lehetőségét, ezért a legmagasabb szintü szakmai-technikai hátteret biztosítják hozzá. Ennek pedig magas költségei vannak.

khell 2016.05.08. 15:33:10

@chrisred: "leginkább szükséges kizárni a hibázás lehetőségét, ezért a legmagasabb szintü szakmai-technikai hátteret biztosítják hozzá. "

Igen, pont ezt látjuk a youtube-on franciáknál, belgáknál most már a németeknél is időről időre randalirozó tetvek videóin keresztül, tényleg nagyon flottul megy a migránsok kezelése náluk.
És nyilván kölnben is ennek a hibamentes, flott gépezetnek az eredményét láttuk. (és hogy vissza fogjuk még sirni pár év múlva a mostani állapotokat...)

01234567 2016.05.08. 15:37:07

@khell: "A Jobbik a korrupció melegágyának tartja a letelepedési kötvényt és azonnal eltörölné azt – mondta Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szóvá tette, hogy miközben a kormány harcot hirdet a migráció ellen, egy kisebb városnak megfelelő számú ember igényelt kötvényt. A kormány a plakátjaira kiírhatta volna azt is, hogy „ha Magyarországra jössz, hozz magaddal 300 ezer eurót és akár le is telepedhetsz” – fogalmazott.
Mirkóczki Ádám további problémaként jelölte meg az érintettek átvilágítását, azt, hogy nem lehet tudni a kérvényezők köréről, az elutasítás okairól. Egy napjaink Oszama bin Ladenje nyugodtan kérhet és kaphat letelepedési kötvényt, az Iszlám Állam mágnásait figyelve nem kizárt, hogy élnek a lehetőséggel – vetette fel a szóvivő.
Ezért – folytatta – a parlament nemzetbiztonsági bizottságának következő ülésén az Alkotmányvédelmi Hivatalnak tenne fel kérdéseket. A jobbikos politikus arra kíváncsi, hogyan tudják átvizsgálni a szolgálatok a kérvényezőket, mit tudnak a közvetítésben részt vevő offshore cégekről, s azok kapcsolatban állnak-e kormányzati vagy fideszes szereplőkkel."
Világos? NEM ÉRTED MI AZ HOGY ÁTVILÁGÍTÁS? Megmagyarázzam a lényeget?
Amúgy meg miből gondolod hogy egy Ukrán, Orosz, Kínai, Nigériai újgazdag a kultúra csúcsa, egy ottani átlagember meg primitív idióta? Ja! Meee pénze van akkor biztos okos is! Nem irigylem a világlátásod.

khell 2016.05.08. 15:50:46

@01234567: Ja, hogy a jobbik mit állit... Ill. várjunk csak nem is állit semmit, csak kérdez, mert nem tudja.
Ehhez képest, te nyilvánvalóan hazudtál, mert a TÉNYEK szerint nem mindenki kapta meg a letelepedési jogot, mert valamin megbukott. Hogy ez az átvilágitás elég alapos-e, arról se te, se én, se a jobbik szart sem tud. De, hogy állitásoddal ellentétben messze nem BÁRKI veheti meg a letelepedést, az egészen biztos.

khell 2016.05.08. 15:54:04

"Amúgy meg miből gondolod hogy egy Ukrán, Orosz, Kínai, Nigériai újgazdag a kultúra csúcsa"

Már megint hülyeségeket beszélsz. Ki állitotta, hogy kultúra csúcsa? De elég valószinű, hogy jóval felette áll ezeknek a tanulatlan, primitiv barmoknak akikkel összetalálkoztunk röszkénél meg a migráns szállókon. Ezek konkrétan primitiv állatok.
De az emlitett youtube videókon is megnézheted a kis migránsaidat milyen kultúrát képviselnek.
Valószinű nem szeretnék annak az iráninak a szomszédja lenni sem aki ki tud köhögni 70 milliót, de biztos inkább mellé költöznék mint a hordákban támadó primitiv barmok mellé.

khell 2016.05.08. 15:55:28

@01234567: Egyébként úgy istenigazából kivánom neked, hogy kerülj te és a családod huzamosabb ideig ezek közelébe, akkor majd megérted.

2016.05.08. 15:58:31

@01234567: akkor ajánlom a külföldi médiát. Ott sem fogsz mást olvasni, csak problémát. A menekültek ellátása, integrálása (pl. munkavállalás) azelőtt is vitás kérdés volt, mind a kormányzat, mind az ngo-k, de az átlagemberek részéről is. Azelőtt sem volt rendezve a helyzetük, hát még most, amikor millió számra érkeznek. Nyugaton eddig szemet hunytak, de a szociális rendszerek kimerülőben, magasabb adóktól félnek az emberek. Nyugaton is rengetegen élnek szociális és egyéb bérlakásban, sokat dolgoznak a pénzükért, hogy megtartsák a megszokott életszínvonalat, de a terhek ott is egyre csak nőnek. A "menekültek" régi, hatóságok által ismert trükkje, hogy eltépik a papírt, így évekig élnek munka nélkül az adófizetők pénzén. Ezt eddig is tudták nyugaton. Egyébként annak a nőnek az özvegye, akit pár héttel ezelőtt az utcán egy vasrúddal agyonvert egy kenyai bevándorló Bécsben, be akarja perelni az államot, mert a bevándorlót nem toloncolták ki, pedig többször követett már el bűncselekményt. A hatóságok nem tudták őt kitoloncolni, jobban mondva, a papír megvolt róla, csak éppen nem követte tett... A szomszédos Bécsből, ami évekkel ezelőtt még példaértékű közbiztonságáról volt híres, már késelésekről, tömegverekedésről, nemi erőszakról számolnak be.

$pi$ 2016.05.08. 15:58:34

@01234567: "Plakátkampány? MTV? Kossuth rádió? Orbán migránsok ellenes kirohanásai?Ezek neked? "

Mondta, hogy a bevándorlókat gyűlölni kell? Nem? Az volt az állítás, hogy "mert a vezér azt mondta hogy gyűlölni kell". Válaszolj nyugodtan igennel vagy nemmel. Mondta, vagy nem mondta?

Hagyjuk, hogy a plakátra az volt írva, hogy X, te meg azt úgy értetted, hogy "az idegeneket gyűlölni kell", mert ilyen alapon bárkit bármivel vádolni lehet.

Tehát még egyszer: mondta bárki a kormányból, hogy bárki is "gyűlölni kell"?

01234567 2016.05.08. 15:59:02

@khell: Ember! Te semmit nem értesz.
1. Tök mindegy hogy jobbik, vagy MSZP vagy Gyurcsány akárki.(Egyébként ugyan olyan fosok mint a Fidesz, és ugyan úgy utálom őket)
2. Szerinted az normális hogy az átvilágítás paraméterei, adatai, mechanizmusa nem nyilvános?
3. És igen baszki, bárki megkaphatja_! Te tudod ki kapott, és ki nem? És aki nem miért? Ezért bárki te IQ fighter!
4. És ezek után most ennek az anyagi részéről, annak intézéséről ne nyissunk vitát....veled nem...

$pi$ 2016.05.08. 16:02:08

@vajdasagi: "A letelepedési kötvényt nyilvánvalóan szabálytalanul csináljuk, hiszen offshore cégek kapják a hasznot."

Ezt nem tudom, annyira nem érdekel a dolog. Szerintem valami olyasmi lehet ez, hogy bemégy a reiffeissen bankba és veszel kincstárjegyet és utána mltatlnkodsz, hogy a külföldi bank kapja a nyereséget. Lehet belőle indexes cikkeket írni meg lesz belőle napirajz, egy csomó témához nem értő indexes hozzászóló felkapja, mesélgeti, mittudomén.

De: ahogy mondtam is, nem tudom, hogy vannak -e a rendszerben visszaélések, nem is nagyon érdekel. Nem vagyok pénzügyi szakember, közöm se, beleszólásom se nagyon van.

midnight coder 2016.05.08. 16:06:57

@01234567: ". A betelepített kínaiak tönkre vágták a tartós fogyasztású cikkek kereskedelmi piacának 70%-át Magyarországon, az ehhez szervesen kapcsolódó termelő ágazatokkal."

Ez így ebben a formájában nem teljesen igaz. A könnyűipart (textilipar, cipőgyártás, stb) az tette tönkre, hogy idehaza senki sem hajlandó havi 40 ezer forint nettóért elmenni dolgozni. Ennél egy nagyságrenddel nagyobb probléma, hogy a nagy hozzáadott értéket előállító ipar is elment kínába, de erről nem az itt dolgozó kínaiak tehetnek, hanem azok az európai liberós törvényhozók és közgizdák akik ezt vagy 30 éve lehetővé tették. De ezen a téren mi soha nem voltunk versenyben, max. az ide települt európai cégeknek örülhettünk volna, ha nem Kínába települnek anno.

"Titeket nem zavar a sok betelepített balkáni, ukrán, orosz bűnöző, akik miatt évtizedekig döglődött a vendéglátás, romlott a közbiztonság, irreális kockázat befektetni a szórakoztató ipar sok ágában, akik itt mossák tisztára a pénzüket...stb."
Nem tudom mikor jártál utoljára vendéglátóipari helyen - amikben én jártam, azok alapvetően rendben voltak. Ami inkább gond az a hazai vállalkozók hozzáállása egy-két dologhoz. Illetve ezzel párhuzamosan az, hogy a magyar szakács, pincér, stb. inkább kimegy az osztrákokhoz, németekhez mint hogy minimálbérért csapágyasra hajtsa magát idehaza.

"Nem büdös idióták, titeket a koszos, kiszolgáltatottságukban elembertelenedett szerencsétlenek zavarnak mert a vezér azt mondta hogy gyűlölni kell."
Nem kedves büdös idióta polgártársam. Én turistaként megfordultam egy-két ilyen országban, és az ott szerzett tapasztaltaim alapján azt kell mondjam, hogy nem szeretném az ottani népességet nagyobb számban itt látni. Függetlenül attól, hogy mit mond a vezér.

"Amikor 56-ban innen pucoltak az emberek pl. azt sem tudták mi a fogkrém és a fogkefe sokan."
Amikor 56-ban innen pucoltak kedves hazaáruló polgártársam, akkor hasonló kultúrájú országba menekültünk. Nem a Közel-Keletre, nem Afrikába. Lehet, hogy volt magyar aki nem tudta mi az a fogkefe - ahogy a svájci, burgerlandi, stb. parasztok egy része sem volt ezzel tisztában. De akkor mi még kevesebb mint 40 éve hagytuk el az osztrák-magyar monarchiát. Azaz a köztünk lévő különbség max. 40 év volt - nem 400 mint az iszlamisták esetében. Továbbá, az innen távozott magyarok általában hasznos polgárai lettek a befogadó társadalmaknak - amik Pl. a franciáknál dekkoló pár millió iszlamistáról annyira nagyon nem mondható el. Ráadásul a távozó magyarok egyike sem robbantott fel a befogadó országban ezt-azt, nem erőszakoltak tömegesen nőket, nem tűzték ki célul az Aranybulla alapú törvénykezés bevezetését.

2. A letelepedési kötvényekkel több probléma van(de ezekről ti sötét birkák semmit nem tudtok):
a.,- Mindenféle állami kontroll nélkül BÁRKI veheti.
b.,- A magyar államnak minden egyes letelepedő mínusz, mivel a különbözeti hasznot offshore cégek teszik zsebre, de a kötvény árát a magyar állam fizeti vissza a szerződésben meghatározott időben.teljes összegben.
3. Titeket nem zavar a sok betelepített balkáni, ukrán, orosz bűnöző, akik miatt évtizedekig döglődött a vendéglátás, romlott a közbiztonság, irreális kockázat befektetni a szórakoztató ipar sok ágában, akik itt mossák tisztára a pénzüket...stb..
Nem büdös idióták, titeket a koszos, kiszolgáltatottságukban elembertelenedett szerencsétlenek zavarnak mert a vezér azt mondta hogy gyűlölni kell. És csekély nívójú manipulációja elég nektek a gyűlölethez. Mert buták vagytok, és a buta alaptulajdonsága a félelem az ismeretlentől és egyetlen reflexe rá a gyűlölet. Olyan jó valakit gyűlölni! Nem? Most őszintén? És a vezér mindig megmondja kit kell, de az nem olyan jó mert a panelproli, a melós, a csöves, a humán egyetemista, a kerékpáros, a zsidó, a cigány...stb..az itt él közöttünk, ahhoz néha arc kell. De ezeket lehet arctalanul sunyin, gyáván, de mégis nyíltan mocskolni, gyűlölni, mert nem itt élnek közöttünk, és eléggé kiszolgáltatottak elembertelenedettek, koszosak a nyomoruktól hogy néha dupla örömötökre rá is szolgáljanak erre. Micsoda orgazmus mi?
Azt kívánom Mo.-n törjön ki polgárháború, az ehhez szükséges elit és a tízezer elmebeteg sokszorosan megvan, és akkor éljétek át azt amit ezek a szerencsétlenek. Amikor 56-ban innen pucoltak az emberek pl. azt sem tudták mi a fogkrém és a fogkefe sokan. Akik befogadták őket adtak nekik és megmutatták hogyan használják.

01234567 2016.05.08. 16:07:44

@khell: A kulturális különbségeket egyszerűen primitívnek látni elég primitív dolog. Lehet idegenkedni, de azért nyitott maradhat az ember. Tudod ilyen alapon irtották ki a gyarmatosítók a bennszülötteket évszázadokon át.

01234567 2016.05.08. 16:08:52

@khell: Akkor én most itt veled befejezném ha lehet.

$pi$ 2016.05.08. 16:09:39

@Attilajukkaja: "Az az ukran, aki 300 ezer euros kolcsont tud fizetni Roganeknak, nagy valoszinuseggel bunozo! "

Jah, persze, jogállam: majd az "Attilajukkaja" a zindexen megmondja, hogy valószínűleg ki a bűnöző és ki nem az. A zöldhatáron beérkező szír az valószínűleg nem bűnöző annak ellenére, hogy már az, hogy bemászott az is bűncselekmény volt, az ukrán csávó meg valászínűleg bűnüző annak ellenére, hogy nincs semmi bizonyítékunk.

Figyu: szerinted kellett volna olyan jogszabályt csinálni, hogy büntetlen előéletű külföldi állampolgárok vásárolhatnak letelepedési kötvényt KIVÉVE az ukrán állampolgárokat, mert azok valószínűleg bűnözők? Szerinted mekkora obégatást rendeztek volna a "demokratilus baloldal" tagjai? :D Szerinted hány ukrán sírós szemű kisfiúról készült kép keringene a neten azzal a felirattal, hogy "a Putyin csicska Orbán hogy kicseszett velem, most veszélybe van az életem miatta"? Szerinted hány cikk születnek az indexen arról, hogy a fasiszta magyar kormány báncsa a szegény ukránokat miközben a bolíviai maffia nyugodtan vehet letelapedési kötvényt?

midnight coder 2016.05.08. 16:11:04

Amúgy a fenti iszlamisták simán menekülhetnének más iszlamista országokba is. Pl. Szaud-Arábia. De valamiért az arabok nem nagyon lelkesek a befogadásukkal kapcsolatban. Ehelyett viszont szívesen építenek mecsetet a migránsoknak Európában, így aztán senki sem mondhatja, hogy nem járulnak hozzá a kérdés megoldásához. Aztán amúgy mehetnének Izraelbe is. A hazai liberósok úgyis nagyon pártolják őket, akkor nyilván az ottani testvéreik is nagy szeretettel fogadnának be pár 10 milliót belőlük.

01234567 2016.05.08. 16:11:11

@Rébusz: Az integrálódás szempontjából én is szkeptikus vagyok, de amit a magyar kormány művel ebben a kérdésben az számomra elfogadhatatlan. Ha nem érted miért elmondom.

01234567 2016.05.08. 16:14:34

@$pi$: Te most engem egy régebbi történetemben szereplő rendőrre emlékeztetsz. Valaki beígérte felrobbant, hangfelvétel volt, de sajnos azon a nevemet nem mondta, a rendőr szerint túl általános volt csak a fenyegetés így ejtették a dolgot. (azért a manust kiértesítették hogy ellene vizsgálat volt. ennek külön örültem.)

khell 2016.05.08. 16:16:27

@01234567:
"1. Tök mindegy hogy jobbik, vagy MSZP vagy Gyurcsány akárki."
Neked mindegy, nekem messze nem.

"2. Szerinted az normális hogy az átvilágítás paraméterei, adatai, mechanizmusa nem nyilvános?"
Be is baszna, ha nyilvános lenne és a bűnözők megnézhetnék előre, hogy mire kell odafigyelni...

"3. És igen baszki, bárki megkaphatja_! Te tudod ki kapott, és ki nem? És aki nem miért?"
Neked úgy menyi lehet az IQ-d, 50? Azért mert én nem tudom és te sem tudod, az azt jelenti, hogy bárki megkaphatja? Miközben ott a TÉNY, hogy az igénylőknél kevesebben kapták meg, azaz elutasitottak embereket? Te teljesen fogyatékos vagy.

4. És ezek után most ennek az anyagi részéről, annak intézéséről ne nyissunk vitát....veled nem...
Hát veled szerintem sem kellene számokról beszélni, alapvető logikai ellentmondásokat nem ismersz fel a saját irásaidban.

01234567 2016.05.08. 16:27:11

@midnight coder: A vége ?
Hidd el sok "ruhás, kötős..stb.." ismerősöm volt, a kínaiak miatt ment tönkre nagyrészt. De volt egyszer egy VÁM-ossal nagyon érdekes beszélgetésem erről, igazán az nyitotta fel a szemem.
Nem tudom miért vagyok hazaáruló? Észak Afrikában tudom mi van, igen, én is integráció szkeptikus vagyok, de nem is ezzel van a bajom, de nem értetted. Azért USA, Kanada, a Skandináv országok, Dél Amerika, Ausztrália mint a Horthy-Rákosi Magyarországgal azonos kultúra nekem kicsit erős. Bűnöző, rossz ember meg volt köztük, valószínűleg arányában ugyan annyi mint pl. a szírek között. Azért köszönöm, a hazaárulótól eltekintve, ami itthon ellenvéleménynél normális :) a tied volt eddig a legkorrektebb hozzám szólás.

01234567 2016.05.08. 16:28:27

@khell: Feladom. a 40-es IQ-m miatt.

2016.05.08. 16:30:46

@01234567: nézve a jelenlegi politikai palettát, ebben az esetben óriási szerencsénk volt, hogy éppen a fidesz van kormányon és nem egy másik.

$pi$ 2016.05.08. 16:31:21

@01234567: "Te most engem egy régebbi történetemben szereplő rendőrre emlékeztetsz. "

Nekem nem feladatom az, hogy ezeket a dolgokat vizsgáljam. Nem is értek hozzá. Ellentétben az indexes hozzászólók többségével én nem érzem úgy, hogy mindenhez értek és mindenben illetékes vagyok.

A rendőrségtől joggal várod el, hogy szakszerűen kivizsgálják az ügyet, de én nyugodtam mondhatom, hogy "nem tudom, nem is nagyon érdekel, de ha már megkérdezted ezt meg azt gondolom". Persze elfogadom, hogy furán hangzik, mert rajtam kívül mindenki pontosan tudja, hogy mit történt, mi történik, miért történik és pontosan hogyan is kellett volna csinálni. Ez amolyan népbetegség felénk.

$pi$ 2016.05.08. 16:32:57

@01234567: "Hidd el sok "ruhás, kötős..stb.." ismerősöm volt, a kínaiak miatt ment tönkre nagyrészt. "

Az gondolom megvan, hogy a kínaiaknak nem szükséges állampolgárságot szerezniük ahhoz, hogy olcsó gagyival áraszthassák el az országot? :D

01234567 2016.05.08. 17:02:14

@Rébusz: Szerintem teljesen mindegy ebben a kérdésben hogy éppen a Fidesz van hatalmon, vagy az MSZP, vagy a Jobbik...stb..csak azok más baromságokat csinálnának. A gond a Fidesz baromságával hogy tesztelik a társadalmat. És borzalmas hogy a tesztjük pozitív eredményű.

midnight coder 2016.05.08. 17:03:20

@01234567: Nézd, itt a Kádár-rendszer alatt kialakult egyfajta butikos-kötős-ruhás gazdaság. Ami persze a mai napig létezik, Nyugat-Európában is. Csakhogy, ez nem az átlagpolgár zoknivásárlását fedi le, hanem a felső tízezer öltözködési igényeit. Csakhogy, nálunk a felső tízezer nem a kínai piac színvonalát produkáló butikokból öltözködött, hanem ugyanonnan, ahonnan a nyugati kollégáik. Eggyel lejjebb vannak a plázákban lévő különféle ruhaipari kereskedők - ők már kínai árut forgalmaznak, csak a nagy európai gyártók szépen rányomják a saját védett márkanevüket a kínai zoknira, és eladják neked 4x annyiért. Ennél lejjebb pedig van a kicsi kínai, még lejjebb pedig a second hand. A hazai gyártóknak itt esélyük sem volt: ahhoz, hogy a felső tízezer vegye a dolgaikat a nyugati gyártók minőségével, designjával, marketingjével kellett volna versenybe szállniuk, az átlag halandót pedig a kicsi kínaiak és a second hand árával tudták volna elérni. Egyik sem ment.

"Észak Afrikában tudom mi van, igen, én is integráció szkeptikus vagyok, de nem is ezzel van a bajom, de nem értetted."
Az alapján amit írtál bizony ezzel volt bajod.

"Azért USA, Kanada, a Skandináv országok, Dél Amerika, Ausztrália mint a Horthy-Rákosi Magyarországgal azonos kultúra nekem kicsit erős"
56 előtt 40 évvel mi még egy ország voltunk az osztrákokkal. Nem mondom, hogy minden magyar tudta hogy mi az a fogkefe, de alighanem az osztrák parasztok egy része is híján volt eme tudásnak.

És míg mi Horthyt adtuk a világnak addig a sógoroknak magát Hitlert köszönhetjük...

midnight coder 2016.05.08. 17:22:52

Érdekes amúgy, hogy zsidóügyben mindenki a szegény Horthyt nyaggatja - aki nélkül a Választott Nép hazai reprezentánsai aligha lennének velünk - miközben Pl. az a Szálasi elvtárs, aki valóban sokat tett a zsidók létszámának csökkentésének ügyében, alig-alig van megemlítve. Pedig ő aztán tényleg egyértelműen fenevad volt.

01234567 2016.05.08. 17:28:47

@midnight coder: A kínaiak tonnás tételekben, mindenféle Vám fizetése nélkül hozták(hozzák?) be az árujukat, amit mindenféle számlaadás és adó, járulék fizetése nélkül árultak(árulnak?) mondom, ezt VÁM-ostól tudom. Ezzel nem lehet konkurálni. Most a minőség ellenőrzést hagyjuk, az nem is léteik.
Nekem az a bajom hogy a magyar kormány manipulációra (konkrétan a társadalom tesztelésére) használja a kiszolgáltatott, tragikus sorsú embereket, egyfajtaellenséget kreál belőlük. Meg lett volna a lehetőség, de semmiféle előkészületet nem tettek, sőt direkt ráengedték a menekülteket Budapestre (nem hülyék, tudták Mo. Pest belvárosából áll, ha ott van valami, akkor történik valami) képesek voltak végigereszteni őket az autópályán, táboroztatni őket a pályaudvarokon, csak hogy hergeljék az embereket. (mondjuk nem volt nehéz dolguk). Nem segítették ezeket a nyomorultakat, egyszerűen ki és felhasználták őket. A tájékoztatást meg hagyjuk, de a prostituáltakból álló magyar média erre alap. Adu ászt húzott ezzel Orbán. De ez csak itt lehetett így.

01234567 2016.05.08. 17:41:36

@midnight coder: Horthynak két szerencséje volt: Bethlen és Teleki. Teleki halála tragédia volt. Bár én elég másképp ítélem a magyar történelmet. Nekem inkább a Monarchia mint a függetlenség, inkább Tisza mint Károlyi, inkább Széchenyi, báró Eötvös József mint Kossuth, Petőfi,...

$pi$ 2016.05.08. 17:47:21

@01234567: "Nem segítették ezeket a nyomorultakat"

Egy hónap alatt 600 ezer szendvicset osztott ki köztük a rendőrség. Kaptak enni, kaptak vizet, kaptak gyümölcsöt, tápszert, tejet. Buszoztatták őket és fedelet tettek a fejük fölé. Mit kellett volna még adniuk? vegyünk mindegyiknek egy kocsit vagy mi a fene? Te meg miért hazudod azt, hogy nem segítettük őket?

"Meg lett volna a lehetőség, de semmiféle előkészületet nem tettek, sőt direkt ráengedték a menekülteket Budapestre"

Amikor megpróbálták megállatíni őket, akkor egész európa hörgött, hogy milyen saiszták vagyunk. Gondolom te is ezt tetted, most meg azon sírsz, hogy miért engedték be őket budapestre? Melyik törvény alapján és hogyan kellett volna megakadályozni őket abban, hogy ott üldögéljenek a vasútállomáson?

"A kínaiak tonnás tételekben, mindenféle Vám fizetése nélkül hozták(hozzák?) be az árujukat, amit mindenféle számlaadás és adó, járulék fizetése nélkül árultak(árulnak?) mondom, ezt VÁM-ostól tudom."

Nem, fizetnek adót és vámot. Én ezt KÉT vámostól tudom. :D Mégis mit gondolsz mennyit érnek az ilyen "nekem egy vámos mondta" dolog? Olyan dolgot bizonygatsz, amiről nem tudhatsz és egy olyan emberre hivatkozol, aki maga sem tudhat.

Attilajukkaja 2016.05.08. 18:12:26

@$pi$: Maffiakent penzt lopni, rabolni az buncselekmeny, nagyon komoly buncselekmeny. Gyakran gyilkolaszassal is jar. Menekules kozben atmaszni egy keritesen max. szabalysertes. Szamodra persze ez a masodik a nagyobb bun, nem igaz?

01234567 2016.05.08. 18:17:36

@$pi$: Először a VÁM-os: Ezt vizsgálta, ezért b.szták ki.
Hónapokig nem történt semmi mesterem. Én már tavaly márciusban döbbenten néztem a Nyugati pu.-n leszálló pokrócba burkolódzó, néha mezítlábas szerzeteket, ugyan így grasszálni őket pl. a Podmaniczky utcában éjjel, hajnalban, és apukám egy rendőr nem volt a pu.-n, egy nem igazoltatta őket az utcán, pedig nem állítanám hogy nem voltak feltűnőek! És ahogy megtudtam ez akkor már minimum egy hónapja ment. Na most akkor mi van? Ezek a szerencsétlenek hogy jutottak fel a vonatra? Hogy nem tudhatták hogy mennyi jön még? Miért nem volt megfelelően felkészülve az állam az érkezésükre? És a nagy lópikulu volt itt vagy 2 hónapig komám, segélyszervezetek, önkéntesek etették, koordinálták ezeket a szerencsétleneket sokáig, sőt az állam direkt ott tett be nekik ahol lehetett csak hogy eszkalálódjon a dolog. Aztán elkezdték megjátszani a megmentőt ez igaz. De csak jó nagy fázis késéssel.

$pi$ 2016.05.08. 18:55:04

@Attilajukkaja: "Szamodra persze ez a masodik a nagyobb bun, nem igaz? "

Milyen maffia te? Már nem csak azt vélitek tudni, hogy minden ukrán bűnöző, hanem azt is, hogy a maffia tagjai. :D Nagyon el vagytok ti szállva.

$pi$ 2016.05.08. 19:01:40

@01234567: "És a nagy lópikulu volt itt vagy 2 hónapig komám, segélyszervezetek, önkéntesek etették, koordinálták ezeket a szerencsétleneket sokáig"

Persze. Tele van a net videofelvételekkel, ahogy hordja a rendőrség a kaját nekik, tessék:

"Az írják, hogy az illegális határátlépők között augusztusban 661 639 darab szendvicset, 3717 kiló felvágottat, 18 000 kockasajtot, 18 444 kiló kenyeret, 22 063 darab konzervet, közel 2000 kilogramm almát és banánt, valamint 524 962 palack félliteres ásványvizet osztottak szét. A csecsemők és a kisgyermekek részére az elmúlt hónapban 2886 darab gyermekélelmiszer-csomagot, 202 kilogramm kekszet, 1376 üveg bébiételt, 28 kilogramm tápszert, 58 kilogramm babapiskótát, 5914 liter tejet, továbbá 5034 csomag pelenkát és 114 darab cumisüveget biztosítottak."[1]

Mindezt egy hónap alatt. Hol van ehhez képest amit a "segélyszervezetek" meg az "önkéntesek" soztottak szét? Gondolkodj már el miket beszélsz! Én megértem, hogy szidni akarod egy kicsit a kormányt mert nem útálod őket, de azért ekkorát már nem kéne hazudni!

[1] vs.hu/kozelet/osszes/a-rendorseg-661-639-szendvicset-osztott-szet-a-menekultek-kozott-0909

$pi$ 2016.05.08. 19:05:58

@01234567: "Először a VÁM-os: Ezt vizsgálta, ezért b.szták ki. "

Olyan dolgokat bizonygatsz, amiről csak hallomásból van információd. Ez elméletileg még rendben is lenne, de akkora nagy mondás, ami komoly bizonyítékokat igényel. Ekkora nagy mondásra a "haverom mondta aki tudja" egyszerűen kevés. Pletykaként kezelem, és az is[2].

És persze semmi köze az állampolgársághoz, amiről beszéltünk.

[2] www.google.hu/search?client=ubuntu&channel=fs&q=hearsay&ie=utf-8&oe=utf-8&gfe_rd=cr&ei=uHEvV5f3H8iv8wf-k76oAg

01234567 2016.05.08. 19:29:01

@$pi$: Hihetetlen vagy. Befejeztem.

Attilajukkaja 2016.05.08. 19:32:53

@$pi$:
" Nagyon el vagytok ti szállva"
Miert beszelsz hozzam tobbes szamban?
Az ororsz es ukran maffia pedig elegge ismert. Kulonben hogyan szerez ott valaki "legalisan" plussz 300 ezer eurot, hogy nalunk letelepedesi engedelyt vasaroljon? Es miert?

$pi$ 2016.05.08. 19:58:52

@Attilajukkaja: "Kulonben hogyan szerez ott valaki "legalisan" plussz 300 ezer eurot"

Ugyanúgy mint máshol, gondolom.

lehet más a handa-banda 2016.05.08. 23:50:21

@01234567:
Fogalmad sincs, nem hogy empátia volna benned. Gyártod a konteókat, a saját szájad íze aszerint, aztán észre sem veszed, hogy szembemész a valósággal

Orbán csinálta a migránsválaságot, meg az ezzel járó káoszt? Ember, nézz már körül BÁRHOL Európában ahol tömegben megjelentek, mindenütt a káosz üti fel a fejét. Csak az Orbánénál is határozottabb fellépéssel lehet ennek elejét venni, amitől most már egyre kevésbé ódzkodnak. Persze őrajtuk nincs is akkora nyomás, mert ugye Orbán a főelenség és a szabad világleginkább rajta kell hogy tartsa a szemét. Végső soron csak ezt büfized vissza te is

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 00:10:46

@chrisred:
"A 250 ezer euró nem fejpénz, hanem az a költség, ami az államnál felmerül a menekültügyi eljárások lefolytatása, a szükséges biztonsági intézkedések ellátása, a menekültek ideiglenes befogadása és ellátása során. "

Ezek szerint egy iskolázatlan tetves afrikai kecskepásztor többe kerül az államnak, mint amennyi idehaza a teljes iskoláztatási és nevelési költség születéstől a diplomáig. Nagyon meg lehetsz zakkanva, ha úgy gondolod ez egy érv az illegális migránsok befogadása mellett

chrisred 2016.05.09. 04:39:35

@lehet más a handa-banda: Nem , ez nem érv az illegális migránsok befogadása mellett, hiszen végig menekültekről volt szó, akik nem illegális migránsok.

2016.05.09. 12:17:18

Menekült akkor lesz valaki, ha megállapítják róla. Ha eltépik a papírt, vagy valótlan származást mondanak, azzal tudják az időt húzni. A határon illegálisan illetve agresszíven átlépőknek csak egy része számít menekültnek. Menekült az, akinek nem elég jó egy békés ország, csak egy gazdag ország? Nem hozzánk akarnak jönni, hanem nálunk gazdagabba. Teljesen felesleges az itt tartóztatásuk. Egy évekkel ezelőtt bekerült tomboló őrültet még az osztrákoknak sem sikerült kitoloncolni, pedig tudták, hol keressék. Hiába fogadjuk be itt őket, tovább mennek, mint ahogy nyugati vidéki táborokból is tovább mennek és eltűnnek a hatóságok látóköréből. Egy ilyen statisztikára kíváncsi lennék.

Attilajukkaja 2016.05.09. 12:35:49

@lehet más a handa-banda:
"egy iskolázatlan tetves afrikai kecskepásztor"
Olyan emberekrol beszelsz, akiket nem is ismersz, akikrol csak hallomasbol tudsz, mert sohasem talalkoztal veluk. Nyilvan nem ismered a kereszteny viselkedes alapjait, kulonben nem beszelnel igy egy menekulo embertarsadrol.

"Orbán csinálta a migránsválaságot, meg az ezzel járó káoszt?"
Nyilvan nem. De mindent megtett, hogy fokozza ellenuk a magyar emberekben amugy is meglevo felelmet es gyuloletet. Ez a referendum sem lesz mas, mint hogy megerositse a sajat poziciojat es elterelje a figyelmet a belso sulyos gondokrol. Ravasz roka ez az Orban, de hosszutavon nem fog mukodni a sok tereles.

lehet más a handa-banda 2016.05.09. 23:53:54

@Attilajukkaja:
Sokkal többet tudok róluk, mint gondolnád. Ez az áradat egy aljanép, amellett, hogy ott is vannak iskolázott, művelt, hasznos munkára fogható emberek, bár eltérő kulturális háttérrel, ami náluk is okozhat problémát. Ezt a kettőt élesen külön kell választani egymástól

Orbán meg persze hogy kimaxolja a helyzetet a maga szempontjából, de végtére is politikusból van megcsinálva, hülye lenne ha nem ezt csinálná

Attilajukkaja 2016.05.10. 12:29:22

@lehet más a handa-banda:
"hülye lenne ha nem ezt csinálná"
Igen, ezt ertem. Ugyanakkor nagyon rovidtavunak es onzonek latom a tevekenysege eredmenyet. Es nem hiszem, hogy egy politikus attol okos, hogy CSAK magara, a sajat hatalmara gondol. Hogy a te vagy az en erdekemben cselekszik, az szamomra egy nagyon atlatszo szemfenyvesztes, amit sokan szivesen hallgatnak, vagyis populizmus.
Ebben persze elterhet a velemenyunk.

"Sokkal többet tudok róluk, mint gondolnád"
Kivancsi lennek a tenyekre.
Biztos vagyok abban, hogy koztuk is van aljanep, de csak azert, mert mondjuk Afrikabol menekul valaki, durva dolog altalanossagban rafogni, hogy "egy iskolázatlan tetves afrikai kecskepásztor".
Es ha az? Ha iskolazatlan, ha kecskepasztor, ha tetves? Akkor is egy ember, akinek Afrikaban nem adatott meg mas. Talan eppen ezert menekul onnan. A lenyeg, hogy tisztesseges, szorgalmas, alkalmazkodni kepes, tanulni vagyo emberke legyen. Mert olyanokbol itt is nagy hiany van.

lehet más a handa-banda 2016.05.10. 20:26:32

@Attilajukkaja:
Alapvetően nem értünk egyet. Kezdjük a végén, a lényeggel. Attól, hogy valaki rosszul él a világon, még nem vagyunk kötelesek befogadni. Legalább 4 milliárd ember nélkülöz (napi 5 dollárnál kevesebb a járandósága) hol akarsz ennyit elhelyezni? Fél lábon állva se férnének el Magyarországon

A másik meg az emberi kvalitás kérdése. A világon mindenütt sok a hordalék, de kevés a gyémánt benne. Aztán mégis a gyémánt kell, értem ez a alatt a kvalifikált, jól kommunikáló, motivált embert. Ezeknek a befogadásán gondolkodhat Európa, a többit a lakóhelyéhez legközelebb kell segíteni

Azt meg végképp nem hiszem, hogy Magyarország hosszútávú érdekeit a migránsmassza befogadása szolgálná. A belső felzárkóztatás - így a cigányoké - a gyermekvállalás ösztönzése, ezek sokkal reálisabb és hasznosabb elképzelések

chrisred 2016.05.10. 20:40:43

@lehet más a handa-banda: A logikád szerint a nepáli földrengés áldozatainak se kellett volna segélyeket küldeni, hiszen az nem segített a többi 4 milliárd nélkülözőn.

Attilajukkaja 2016.05.11. 11:10:51

@lehet más a handa-banda:
Valoban lehetetlenseg lenne MINDEN nelkulozot befogadni. Szerencsere csak a batrabbak, a mindenre elszantak indulnak utnak. Nem feltetlenul a legratermettebbek vagy legkvalifikaltabbak, dehat Londonban vagy Munchenben sem csupa eszkombajn magyar dolgozik. A lenyeg, hogy tanulni, dolgozni akarjanak, igyekezzenek beilleszkedni, Bar ez sokaknak nyilvan nagyon nehez. Eppen ezert kell segiteni nekik, nem lekezelo modon kigyot-bekat kiabalni rajuk. Akiknek nem sikerul, vagy hazamennek miutan vege a haborunak, vagy tovabballnak. Ha antiszocialis a viselkedesuk, ki lehet oket utasitani.
" A belső felzárkóztatás - így a cigányoké - a gyermekvállalás ösztönzése, ezek sokkal reálisabb és hasznosabb elképzelések"
Ezek is fontos dolgok, de nem tudom, hogy az egyik miert zarja ki a masikat. Es sok elkepzelesem sincs arrol, hogyan lehet osztonozni a gyermekvallalast, mert az eddigi probalkozasok mind kudarcba fulladtak.

@chrisred: :o)

lehet más a handa-banda 2016.05.11. 13:14:58

@Attilajukkaja:
Akkor viszont semmitse ér a segítséged, mert pont azokat segítenéd, akik a legkevésbé rászorulók. Abból negyedmillió euróból, amibe egy migráns EU-n belüli ellátása kerül (itt hangzott el a támogató hozzászólások között), megfelelő helyen és megfelelő módon több ezernyi rászorulón lehetne segíteni

Ezt vagy nem gondoltad át, vagy nem is erre megy ki az egész, hanem inkább pont a rombolás a cél, a migráns meg csak az eszköz

Attilajukkaja 2016.05.11. 15:36:53

@lehet más a handa-banda:
Tudod mit? Igazad van, en csak rombolni akarok, nekem az emberek csak eszkozok. Bezzeg te! :o))
Most mar ertem, honna jon a nicked.
Ezt megbeszeltuk.

lehet más a handa-banda 2016.05.11. 18:46:26

@Attilajukkaja:
Aki be akar költöztetni egy elkószált bivalyt egy panelház sokadik emeletén levő lakásba, az vagy nincs tisztában vele hogy mit csinál, vagy még ennél is rosszabb. Mert a végén se a bivalyon, nem segít, se a ház lakóinak nem lesz szerencséje
süti beállítások módosítása