Falra hányt borsó, pofon a sz@rnak, szubjektív vélemény

Szónoklatok Ninivének

Szónoklatok Ninivének

Sic transit gloria mundi - a fürdőknek vége

2012. december 12. - fpj

gellert_termalfurdo_3.jpgMég tisztán látom magam előtt, ahogy ülünk a 90 fokos szaunában a Gellértben, majd benyit egy szerencsétlen mókus, fürdőgatyában persze, és míg ő kissé ijedten néz körbe a - szó szerint - sok fütyi láttán, addig őt kellő megvetéssel nézi a szombat reggeli törzsközönség. A villanyszerelő, a bajszos, a colos meg én, no és a Zwack.

Ma ugyanez már fordítva van. Pedig basszus igazán nem vagyok öreg! Mégis mintha egy másik évszázadba érkeztem volna. Ma reggel a fürdőmester csodálkozva, és sajnos megrökönyödve vette tudomásul, hogy mi bizony köténykét kérünk. Mert nem hoztunk a gőzbe fürdőgatyát.

Beszélgettem a helyi népekkel, és hát lesújtó a helyzet. No persze nem a fürdőközönséggel beszélgettem, hisz ezek az emberek mind fürdőgatyában voltak a gőzben(!), hanem azokkal, akik ott dolgoznak. Senki nem érti igazán, de csendesen beletörődnek.

Úgy hírlik, a legfelső vezetés szólt, hogy ez a külön fürdőzés nem rentábilis, tessék összeereszteni a népeket, aztán meglássa mindenki, megduplázódik a bevétel. Meg amúgy is, ez olyan barbár dolog, nem EU konform, hogy itt a nők külön fürdőben áznak a férfiaktól! Hogy - épp például a Gellértben, ahol gyakorlatilag szimmetrikus a férfi és női rész - miért is kell összeereszteni a hagyományosan (értsd: századok óta) külön fürdőzőket, azt nem tudni.

Az ítélet mindenesetre lesújtó: jelenleg úgy néz ki, 2013. január 1-től minden fővárosi fürdő "társas" fürdő lesz.

Ahogy ma - valószínűleg utoljára - ott lődörögtem a fürdőben a kis köténykémben, azért néhány érdekes anomália már megmutatkozott. Valaki - lelkes munkatárs - a terv előtt, már decemberben leszerelte például az átjáró ajtót a koedukált úszótér és a férfi gőz között. A 18-as kabinban tehát csak bátraknak érdemes köténykében feszíteni, mert az úszó nők mindent tisztán láthatnak. 
És nem tisztázott az sem, hogy ha ez itt egy koedukált öltöző lesz, akkor mit kezdenek azzal a kellemetlen helyzettel, hogy akik a földszinti öltözőben vedlenek át utcai ruhájukból fürdőruhájukba, azokat kényelmesen lehet a karzatra könyökölve stírölni. Merthogy a földszinti öltözőknek ugye nincs teteje... Persze el tudom képzelni, hogy Döntéshozóék nem jártak még a döntésük által sújtott helyen, íróasztaluk mögül pedig tényleg nem látni be az öltözőkbe...

gellért fürdö ffi öltözö.jpg

Nos, én nem vagyok egy hímsoviniszta, de még csak egy erősen konzervatív figura sem. Viszont ami pár száz éve gond nélkül működik, azt nem nem értem miért kell ok nélkül tönkre tenni. Haladni kell a korral, persze (ez mondjuk a Japánokat, a világ egyik legmodernebb országának lakóit például máig nem zavarja). És igen, próbálkozni kell a profit növelése érdekében. És igen, lehetőséget kell adni a szerelmes pároknak is, hogy még a fürdőbe is kézenfogva menjenek. De ez a város szerencsére oly sok fürdővel bír! Miért kell ezért mindjárt mindet egy tollvonással átalakítani? Vagy miért kell mindjárt az összes napot páros nappá nyilvánítani? Miért nem lehet két nap a hétből, amikor kicsit legalább megőrzünk valamit a tradíciókból?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ninive.blog.hu/api/trackback/id/tr256654889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása