Három éve lakást vettünk. Annak rendje és módja szerint a régi tulaj és mi együtt besétáltunk a különböző szolgáltatókhoz, és közösen átírattuk a számlákat. Kaptunk is papírt mindenhol, hogy rendben vagyunk. Eltelt három év. Most jött egy levél, mely szerint minket terhel az előző tulaj által mégiscsak felhalmozott távhő tartozás. Az ő nevére szól, de a mi címünkre. Őt keresték az új címén, de nem válaszolt. Pedig három év alatt három levelet is küldtek neki(!). Így hát a követeléskezelő cég úgy döntött, fizessünk mi. Mielőtt bárki hangosan felkacagna vagy felszisszenne, ez állítólag törvényes...

A legjobbat még el sem mondtam: a vérprofi követeléskezelő cég úgy küldte ki a levelet a tartozásról, hogy abban sem számlaszám, sem csekk, semmi nem volt. Ráadásul mindjárt két levelet is küldött: egyet nekem, egyet a feleségemnek, de mindkettőben a teljes követelési összeget tüntette fel, nem részletezve, hogy a levelekben szereplő összegeket csak egyikünknek kellene (szerintük) befizetnünk. Vagy mindkettőnknek elég csak a levélben szereplő összeg felét. 

Mert tegyük fel egy kósza pillanatra, hogy én naív, jó és gazdag ügyfél vagyok. Jön a pecsétes papír, hogy tartozom, és befizetem. Először is nem tudom közvetlenül befizetni, mert nincs csekk mellékelve. De ha felhívom az ügyfélszolgálatot, ott mondanak bankszámlaszámot. Nekem, és a feleségemnek is. Majd mindketten befizetjük a teljes - levélben szereplő - követelt összeget. Hoppá, máris a dupláját kapta a követeléskezelő cég, mint ami - szerinte - járna neki.

Nos szerencsére nem vagyok sem elég naív, és pechemre elég jómódú sem ahhoz, hogy csípőből befizessem az összeget, ezért felhívom az ügyfélszolgálatot, hogy ez most mi ez. Közlik, hogy hát tartozom nekik, ők ezt a követelést megvették a Főtávtól. Kérdésemre, miszerint ellenőrizték-e, hogy jogos-e a követelés, mielőtt megvették, azt a megdöbbentő választ kaptam, hogy az nem része a cég üzletpolitikájának. He?

Naszóval, ha panaszom van, forduljak hozzájuk személyesen az ügyfélszolgálaton. Mert telefonon keresztül sajnos nem tud mit tenni. Irány tehát az ügyfélszolgálat. 

Kezemben az ún. rendező számlával (kvázi nullás igazolás) és a Főtávtól kapott lepecsételt jegyzőkönyvvel, hogy adott időben bent jártunk az eladóval együtt, és rendeztük a dolgainkat, magabiztosan lépek a díjhátralék kezelő cég ügyfélpultjához. Mutatom a levelet amit ők küldtek. Érti. Mutatom a nullás igazolást. Érti. Mutatom a jegyzőkönyvet. Érti. És miben segíthet? - kérdi...

Első húr halkan pendülve elpattan...

Hát hogy ugye jött ez a levél, hogy az előző tulajnak mégis van valahogy régről még Főtáv tartozása, ami három év alatt szépen kamatokkal duzzadt, és most azt írják, hogy ezt nekem kell megfizetnem, de gyorsan. Pedig nekem - halkan jegyzem meg a régi tulajnak is - Főtávos pecsétes papírom van arról, hogy rendeztük dolgainkat, senki nem követel senkitől semmit. És hogy akkor most, hogy elé tártam ezeket az egyértelmű dokumentumokat, volna szíves egy másik pecsétes papíron igazolni, hogy tévedés történt, és - legalábbis én - nem tartozom semmivel. Kedves mosoly.

- De, maga tartozik. Mert magáé a lakás. 

- De hát nem az én nevemre szól a számla. 

- Az mindegy, a magáé a lakás. 

- De hát nekem pecsétes papírom van a Főtávtól, hogy nem tartozom nekik. 

- De az előző tulaj nevén, a maga lakása tartozik. 

- De az nem én vagyok, hanem az előző tulaj. 

- De már a maga lakása.

És ez így folytatódott úgy fél órán át. A végén úgy tűnt, érti már az ügyintéző a problémámat, de addigra annyira lealáztuk, hogy dafke nem volt hajlandó csinálni semmit. Ekkor jött tehát az, hogy akkor panaszt óhajtok tenni.

- Azt itt nem lehet. 

- Na nehogy már. Adja ide a vásárlók könyvét!

- Olyan itt nincs.

- Az ki van csukva. Ki a felettes szerv?

- Az sincs. Telefonos panaszbejelentő vonaluk van. Vagy írhatok kézzel egy levelet most.

- ????? Akkor írok.

- Rendben, akkor kérem üljön át valahová, írja meg, húzzon új sorszámot, és ha sorra kerül, átveszem. 

- ???? Azt én nem hiszem, hogy újra fél órát sorba állnék ezért, megírom itt és most. 

- Azt nem lehet. 

És ez így ment jó ideig. Kijött a fiókvezető, próbált csitítani, végighallgatta a sztorit ő is. Ő valószínűleg inkább felfogta, mi a baj, mert nem kajabált, hogy nincs igazunk, de sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy ő igazából a Főtáv fiókvezetője, és a hölgy akivel vitában állok, csak bérli itt az asztalt. Abban mindenesetre próbálta tartani a frontot, hogy érti ő érti, de akkor is miénk a tartozás végül.

Megoldási javaslat végül kettő is született:

1. Hajtsuk be mi a régi tulajdonoson az összeget és fizessük be a díjhátralék kezelő cégnek.
2. Pereljünk.

Nagyszerű opciók, nemdebár? Mindezt az ügyfélszolgálaton. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a telefonos ügyfélszolgálatos a személyes ügyfélszolgálatoshoz küldött, hogy ők tudják megoldani a helyzetet, a személyes ügyfélszolgálatnál meg közölték, hogy sem jóváírni, sem panaszt felvenni nem tudnak. Hívjam a telefonos ügyfélszolgálatot. 

Slusszpoén: "A DHK Zrt. feladatait magasan képzett, tapasztalt szakemberek részvételével, udvarias és etikus módon, a jogszabályok messzemenő figyelembevételével látja el."

És a tartozást - amiről a Főtáv és a DHK is elismerte, hogy az előző tulaj sara, valamint amiről ennek ellenére pecsétes papírunk van, hogy nem létezhetne - mégis nekünk kell megfizetnünk. Mert most a mi lakásunk, érted...